Új elnökével új fejezet kezdődik a Hyundai csoport életében

A Hyundai Motor Group bejelentette, hogy eddigi ügyvezető alelnökét, Eui-sun Chungot a csoport elnökévé választották, miközben apja, Mong-koo Chung tiszteletbeli elnöknek nevezték ki. 

A Hyundai Motor, a Kia Motors és a Hyundai Mobis vállalatok rendkívüli testületi üléseket tartottak a választás megvitatására. Az igazgatóság minden tagja egyhangúlag jóváhagyta Euisun Chung elnökének beiktatását. A Hyundai Motor Group Eui-sun vezetésével egy új fejezetet nyit történelmében. Az „Együtt a jobb jövőért” elképzelésével a csoport a piaci bizonytalanságok leküzdésére kulcsfontosságú technológiákat és képességeket fejleszt ki. Beiktatási beszédében Eui-sun Chung bemutatta a csoport jövőbeli irányát, amelynek középpontjában az „ügyfelek”, az „emberiség”, a „jövő” és a „társadalmi hozzájárulás” állt.

„Minden célunknak és erőfeszítésünknek ügyfélközpontúnak kell lennie. A vevői elégedettség első lépése lehetővé tenni számukra, hogy termékeink és szolgáltatásaink tökéletes minőségével saját életükre koncentrálhassanak" – mondta az újonnan beiktatott Chung elnök, aki évek óta hangsúlyozza a vevőközpontú megközelítést és a vásárlói elégedettség fontosságát, valamint ezt a koncepciót szélesebb körben az egész emberiségre is kiterjesztette. „Az emberiség szabad mozgása és jóléte érdekében a világ leginnovatívabb és legmegbízhatóbb autonóm vezetési technológiáját fejlesztjük, amely teljesen új mobilitási élményeket kínál" – tette hozzá az elnök. Chung vezeti a csoport autógyártóból a jövőbeni mobilitási megoldások szolgáltatójává alakulását.

A csoport a jövőben az ügyfelek életstílusához igazodó mobilitási megoldásokat fog kínálni és piacvezetőként különböző területeken kíván tovább növekedni, ideértve az önvezetést, a villamosítást, az üzemanyagcellát, a robotikát és a városi légi mobilitást (UAM). A Hyundai az Aptiv céggel közösen nemrégiben megalapította a Motional vállalatot azért, hogy iparágvezető teljesen autonóm vezetési technológiát fejlesszen és alkalmazzon. A vállalat világszerte együttműködik partnereivel, hogy olyan mobilitási szolgáltatásokat nyújtson, amelyek megfelelnek a különböző régiók változó igényeinek.


Ezenkívül Chung előre látta a hidrogénenergiában rejlő hatalmas lehetőségeke, és támogatta a hidrogén ökoszisztéma növekedését, az üzemanyagcellás technológia járműveken túli széleskörű alkalmazásával. „Világszínvonalú üzemanyagcellás technológiánkat nemcsak az autókban, hanem különféle más területeken is felhasználjuk, az emberiség jövőjének környezetbarát energiamegoldásaként " – mondta Chung. „Képzeletünk jövőképét a robotika, a városi légi mobilitás (UAM), az intelligens város és más újítások révén fogjuk megvalósítani. Ezek az úttörő fejlesztések magasabb szintű életminőséget fognak kínálni az emberiség számára."

Chung beszédében a társadalmi hozzájárulás fontosságát is hangsúlyozta azokban a közösségekben, amelyekben a csoport működik, tükrözve a közösségek és a jövő nemzedéke iránti hosszú távú elkötelezettségét. „A Hyundai Motor Group célja, hogy olyan vállalattá váljon, amely az emberiség biztonságos és szabad mozgását és békés életről szóló álmát megvalósítja, valamint ezek gyümölcsét világszerte megosztja az ügyfeleivel."


Chung vezetése alatt a csoport átalakulása belsőleg is zajlik, különös hangsúlyt fektetve a rugalmasságra és az agilitásra, akárcsak a technológiai vállalatok esetén. Vezetésével a csoport felgyorsítja az egészségesebb vállalati kultúra felé tett lépéseit azáltal, hogy felhatalmazza alkalmazottait és ösztönzi a horizontális kommunikációt. „Ha minden munkatársunk úttörőnek gondolja magát és ezt a pozitív energiát a növekedésünkbe és a jövő generációinkba irányítja, akkor biztos vagyok abban, hogy a válságokból újabb lehetőségeket fogunk tudni megragadni" – mondta Chung. „Olyan vállalati kultúrát fogok segíteni, amely tiszteletben tartja a kommunikációt és az autonómiát. Segítek egy olyan kreatív munkakörnyezet kialakításában, ahol a tehetségeket teljes mértékben tiszteletben tartják és támogatják." A Csoport emellett korszerűsíti döntéshozatali folyamatait annak érdekében, hogy azok időszerűbbek és átláthatóbbak legyenek, valamint a részvényesi érték növelése érdekében megerősíti a piaccal folytatott kommunikációt.

Chungot innovatív elképzeléseikért és a csoport kulcsfontosságú üzletágainak sikeres vezetéséért az elmúlt két évben ügyvezető alelnöki poszttal ismerték el. Elnöki tevékenységével a Kia Motors üzletágának fellendülését irányította, a globális pénzügyi válság közepette pedig a Hyundai Motor növekedését érte el, alelnökként pedig sikeresen bevezette a Genesis luxusmárkát is. Mong-Koo Chung, a csoport új tiszteletbeli elnöke nemrég kifejezte továbblépési szándékát és felkérte Eui-sun Chungot, hogy a jelenlegi kihívásokon túl is vezesse a csoport jövőbeli növekedését és innovációját. Chung tiszteletbeli elnököt a globális autóipar fejlődéséhez való hozzájárulásáért széles körben elismerték, legutóbb pedig 2020-ban az Automotive Hírességek Csarnokába is felvették.

Az 1990-es évek ázsiai pénzügyi válsága idején felvásárolva a Kia Motorst nemcsak megmentette a megszűnéstől, de a céget sikeres globális autógyártóvá tette. Emellett a Hyundait és a Kiát globális autóipari vállalattá emelte és Koreát az autóipar vezető országává tette. A Hyundai Motor Group sikerének kulcsa az volt, hogy első számú prioritássá a minőséget tett meg. Chung tiszteletbeli elnök szabványosított üzemépítési rendszert hozott létre annak érdekében, hogy a Hyundai és a Kia járművek számára az egész világon egységesen magas színvonalú gyártást biztosítson, valamint a csoport versenyképességének erősítése érdekében a világ egyik legnagyobb kutatási és fejlesztési központját építette fel Namyangban. Chung tiszteletbeli elnök az integrált Hyundai Steel acélgyár megépítésével a fenntartható gazdálkodás terén is egy új paradigmát vezetett be, amely a csoporton belüli szinergiát segített maximalizálni a világ első erőforrás-körforgás üzleti struktúrájával.


Euisun Chung megerősítette, hogy Ju-yung Chung alapító elnök és Mong-Koo Chung tiszteletbeli elnök hagyatékára építve folytatja munkáját. „Örökségüket hordozva szeretném bevezetni a Hyundai Motor Group vállalatot egy merész új jövőbe, amiben mindenki részt vesz" – mondta Chung elnök. "Az új jövőbe vezető utunkon lehetnek akadályok. De a Hyundai Motor Group szellemisége a lehetetlent mindig is lehetővé tette az optimizmus és a csapatszellem ösztönzésével."

Forrás: hyundai.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei