Megkezdődött az új Hyundai Tucson szériagyártása

A Hyundai Motor Manufacturing Czech nosovicei üzemében hivatalosan is megkezdődött a Tucson teljesen új generációjának sorozatgyártása, amely forradalmi formatervével méltó utóda lehet a vállalat eddigi legsikeresebb európai hobbiterepjárójának.  

A Tucson modell leköszönő generációja kitörölhetetlen nyomokat hagyott a nosovicei autógyártó történelmében. A korábbi generáció 2015 júniusában érkezett meg a gyártósorokra, ahonnan azóta több mint 1,2 millió példány került a világ útjaira. A Tucson hobbiterepjáró leginkább az igényes német, angol, illetve a közel-keleti piacokon, valamint világszerte tucatnyi ország autópiacán lett igazán népszerű. Emellett Nosovicéből olyan egzotikus helyekre is eljutottak Tucson modellek, mint amilyen a csendes-óceáni térség Új-Kaledónia szigetcsoportja, a dél-amerikai Francia Guyana vagy épp a Karib-tenger Martinique szigete. A modell gyártása leginkább minőségi és technológiai szinten emelte a nosovicei autógyártó tevékenységét.  

„A Tucson legutóbbi generációjának esetében munkatársaink első alkalommal vehettek részt az új modell gyártásának előkészítésébe” – mondta Martin Klíčník, a HMMC minőségbiztosítási részlegének vezetője. „Aktív fejlesztési részvételünk azóta minden egyes új modell érkezésével növekedett. A nosovicei gyártóüzem sikereinek köszönhetően kiérdemeltük anyavállalatunk tiszteletét, valamint az új Tucson végső kialakítására is nagy hatásunk volt.” 

Az intenzív fejlesztés és a Hyundai tesztközpontokban, tesztpályákon és a világszerte zajló országúti kiterjedt tesztelés időszaka után az új modellt megjelenése előtt Csehországban és Ausztriában finomították tovább. Az új Tucsont kemény teszteknek vetették alá a kopřivnicei tesztpályákon is. Mivel valódi terepjáróról van szó, a nošovicei szakértők nehéz terepviszonyok között és különböző útfelületeken tesztelték az autó viselkedését.

Világszerte elért sikerei mellett a Tucson tulajdonságai miatt Csehországban is régóta népszerű. A Cseh Gépjárműimportőrök Szövetsége szerint például idén az ország tíz legkelendőbb autója közé tartozik. Az új Tucson a Hyundai sikeres bestsellerének negyedik generációja. A 2004-es bevezetés óta világszerte több mint 7 millió ilyen modellt adtak el, ebből 1,4 milliót szállítottak európai ügyfelek részére. Ez tette a Tucsont a Hyundai világszerte legkeresettebb terepjárójává.

Az utóddal a Hyundai célja ismét az, hogy a Tucson világhírű terepjáróvá váljon. Ezt nemcsak a lenyűgöző kialakítás, a kifinomult belső tér és a hajtásláncok széles választéka biztosítja, hanem az kategóriájának legjobb biztonsági felszerelései, valamint a családok és a haladó ügyfelek számára készült praktikus megoldásai is.

„Az új Tucson bizonyíték arra, hogy mégy ilyen nehéz időkben is képesek vagyunk nagyszerű és lenyűgöző dolgokat alkotni” – mondta Donghwan Yang, a HMMC elnöke. „A munkatársak és a beszállítók hatalmas erőfeszítéseinek köszönhetően egy forradalmian új modell gördült le a futószalagról, amire mindannyian méltán büszkék lehetünk. Egy olyan autót alkottunk, amely továbbvisz minket.” 

Az első negyedik generációs Tucson modellek – köztük benzines, dízel, 48 voltos lágyhibrid és fullhibrid változatok – még az idén megjelennek az európai Hyundai kereskedések bemutatótermeiben, amit a jövő év elején a sportos N Line változat követ. A Tucson modell legelérhetőbb változata 529.900 koronáért kapható Csehországban, itthon a legolcsóbb változatot ezer forint híján 8 millióért kínálják a Hyundai kereskedők.   

Az új Tucson gyártásának megkezdése megerősíti, hogy a nošovicei autógyár idei évét innovációk és modellújítások jellemzik. Március óta a Hyundai Kona Electric modell a HMMC gyártósorai is készül – ez az első új generációs elektromos autó, amit Csehországban gyártanak. Tavasszal a teljes i30 modellcsalád kapott frissítést, beleértve az N Line sportosabb változatot is. A közeljövőben pedig az autógyártó megkezdi a ráncfelvarrott Hyundai i30 N gyártását, valamint a Kona Electric elektromos autó továbbfejlesztett változatának előállítását is.


Forrás: hyundai-motor.cz

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei