Bepillantás a Hyundai színfalai mögé - Namyang


A Hyundai márka a világ szinte minden területén rekordokat döntő értékesítési és bevételi eredményeket ér el. Sikeresen leküzdötte termékeit korábban érő minőségi kritikákat, így ma az egyik legjobbként tartják nyilván az iparágban. A következő lépés a márka minőségivé tétele, ám nem a hagyományos értelemben.

Frank Ahrens, a Hyundai globális PR csapatának vezetője – miközben a Hyundai hazai gyáregységeit mutatta be – elmagyarázta, hogy a koreai autógyártó nemcsak meg szeretné őrizni termékeinek jó minőségét, hanem ideje új, előkelő képet alkotni a cég termékeiről. Habár már ma is vannak luxusautók a kínálatban, mint a Genesis, vagy az Equus, a Hyundai szeretne ezekből a modellekből valamit átmenteni az olcsóbb kategóriák számára is. Ahrens szerint csak azért, mert egy autó belépőárú modell, az még nem jelenti azt, hogy nem lehet néhány olyan megoldása, amely csaka luxuskategóriában elérhető. Egy olyan vállalatnak, amely remek ár-érték arányú modelleket gyárt, ez a legújabb stratégia fontos része.



A hely, ahol ezeket az ötleteket megvalósítják, az a vállalat fejlesztőközpontja Namyangban. Ez a fejlődő létesítmény, melyet 1995-ben hoztak létre és melynek területe 500 futballpálya nagyságú, minden új Hyundai modell bölcsője. Itt születnek a Hyundai leányvállalatának, a KIA Motorsnak szánt új modellek is, mivel azonos padlólemezre és azonos hajtáslánccal készülnek, ám a további elemeken nem osztoznak.



Valójában egy új termék világra jöttének következő állomása – a külső és belső formavilág kialakítása – nagyon személyes. Lee Byung Seob, a Hyundai formatervező csoportjának vezetőjének véleménye egyértelmű volt, amikor megkérték, hogy működjön együtt Peter Schreyerrel, aki a KIA fő dizájnere. „Nem, én nem beszélek vele semmiről.” – mondta világosan. Nem úgy hangzik, mintha karácsonyi képeslapokat küldenének valaha is egymásnak. 



Továbbá az olyan technológiák kifejlesztésében, mint a napkollektoros napfénytető, vagy a nanotechnológiás szélvédők, amelyek minimálissá teszik az ablaktörlők igényét, csak Lee és csapata vehet részt. A formatervezés folyamatának első lépése a külső és a belső formatervek látványának rajzokon történő kialakítása. A következő lépés a digitális modellezés, ahol a kisebb látványelemeket is hozzáadják, amelyek meghatározhatják a megvalósíthatóságot. Végül a modell teljes méretű agyagmodelljét készítik el, a hozzá tartozó, kézzel készített belső térrel együtt.  



A Namyang központ mindenesetre több, mint egy formatervező stúdió, habár a 10 ezer alkalmazottból kb. 500 dizájner dolgozik itt. Három részleg működik a központon belül, a formatervezők, a mérnökök (amelyen belül 1500 főállású mérnök és kb. 1500 „vendég” mérnök) és az erőforrás tervező mérnöki csapat (ahol 2000 mérnök dolgozik, akik közül 108-nak doktorátusa is van) dolgozik az A részlegben.


A B részleg a szélcsatornát takarja, amely mellett forró/hideg kamrák is találhatóak, ahol a termékek extrém hőtűrő képességét vizsgálják. 


A harmadik részlegben az előszériás típusok tesztelése folyik, amelyen belül az új modellek összeszerelési technikáinak kialakítását, vizsgálatát végzik. Itt kapott helyet a gyár belső törésteszteket végző létesítménye is, ahol kb. 600 autót törtek össze az elmúlt év során annak érdekében, hogy a bent ülőket a legnagyobb védelem érje egy esetleges ütközés során, emellett a jármű megfeleljen minden lehetséges ütközésvédelmi előírásnak is. 


Emellett itt található a tesztpálya is a maga 70 kilométer hosszú útjaival, ahol 71 féle felület található, plusz egy 4,5 km hosszú nagysebességű tesztpálya.



Az 45 millió dollárt érő aero-akusztikus szélcsatornát úgy alakították ki, hogy vizsgálni tudják az autót érő aerodinamikai hatásokat. A 100 méter hosszú és 60 méter széles tesztkamra a járműn belüli zajszintet is képes vizsgálni. Érdekes módon a 8,4 méter hosszú szélgépet, amely akár 200 km/h-s szelet is képes generálni, Kanadában készítették a Hyundai számára. 



A szélcsatornának köszönhetően a mérnököknek sikerült a Hyundai modellek aerodinamikai ellenállását az elmúlt 10 év során 20 százalékkal csökkenteniük – amely kulcskérdés a gazdaságos üzemeltetés szempontjából. A gyárban tett látogatáskor épp egy Veloster modellt vizsgáltak a szélcsatornában. Habár takarólemezek óvták attól, hogy a modellen végrehajtott változásokat észrevegyék, az azért látható volt, hogy jóval agresszívebb légterelővel és újratervezett hátsó lámpatestekkel kívánták a légellenállást csökkenteni, amely valószínűleg a turbómotoros verzió sajátja lesz.



Nem takarták le viszont azokat a fejlesztési eredményeket, amelyeket a motorfejlesztő részlegben várták a látogatókat. Ez a részleg 1984 óta a fejlesztőközpont része, amikor a koreai Mobuckban megalapították a létesítményt. Abban az időszakban a Hyundai még Mitsubishi motorokat használt autóiban. Az akkori mérnökök hozták létre 1991-re a Hyundai első saját fejlesztésű erőforrását, az Alpha négyhengeres benzines motort. A részleg 2000-ben költözött át Namyangba, ahol egy egész sor új erőforráson dolgoznak, többek között benzines vagy dízel meghajtású személy-, és haszonjárművek részére, valamint itt fejlesztik a jövő üzemanyagcellás, valamint elektromos erőforrásait, ezen felül pedig a Hyundai és KIA modellek váltóművei is itt születnek.   



Miközben a Hyundai nemrég mutatta be saját fejlesztésű 8 fokozatú automata váltóművét, ezzel egy időben bejelentette, hogy jelenleg egy 10 fokozatú automata váltóművön is dolgoznak. Az idén a bemutatótermekbe érkezett Veloster modellben bemutatkozó 6 fokozatú, duplakuplungos automataváltó a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően nemsokára átadja helyét egy 7 fokozatú változatnak. Az új Kappa CVT (fokozatmentes automata) váltó pedig rövidesen kapható lesz a 2012-es Accent modellhez.  

A motorfejlesztők egyik büszkesége az új 5 literes V8 Tau közvetlen benzinbefecskendezéses motor, amelyhez tartozik az új 8 fokozatú automata váltómű. Ez az egység 435 lóerő leadására képes és Észak-Amerikában a Genesis R változatához érhető el.   



Habár hivatalosan senki sem beszélt róluk, a tesztpályákon érdekes Velosterek futják köreiket. A karosszériát takaró vastag álca ellenére látható volt rajtuk a két hatalmas, kör alakú kipufogóvég, amely alapján egyértelmű, hogy egy turbómotor dolgozik a motorháztető alatt. Ezt az erőforrást valószínűleg jövőre, a Detroiti Autószalonon fogják majd bemutatni.  



Akár új erőforrások fejlesztéséről, akár új modellek tervezéséről, vagy akár csak egy költséghatékony megoldás eredményeként magas szinvonalú berendezések átemelését olcsóbb kategóriájú autókba, a Hyundai világszínvonalú fejlesztőközpontja biztosan megtalálja a megfelelő megoldást.  


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei