Bepillantás a Hyundai színfalai mögé - Ulsan



Ahogyan az autók szépen lassan elhaladnak, kevés jel mutat arra, hogy ezekből nemsokára áramvonalas limuzinok válnak. Ezek még csak vázak, amelyekre szépen lassacskán kerülnek fel az alkatrészek, melyekkel együtt a gyártósor végén kialakul az autó. Itt a munkások jól begyakorolt koreográfiát követnek, gyakorlott mozdulatokkal helyezik be a futómű és kipufogó alkotóelemeit, majd egy óriás robotkar milliméter pontossággal teszi helyére a szélvédőket.


A Hyundai Motor Company Ulsanban található gyárának 5-ös számú létesítménye ez, amely Dél-Korea délkeleti partjainál, a Japán tenger mellett fekszik. Az 1225 hektáros területen elhelyezkedő gyáróriás a világ legnagyobb autógyártó helyszíne.


A gyár területe öt független egységből áll, amelyek naponta 5.600, évente 1,53 millió járművet állítanak elő és több, mint 34 ezer embernek adnak munkát – köztük 800 nőnek. A gyár méretére jellemző, hogy gyakorlatilag egy kisebb városként üzemel saját kórházzal, úthálózattal és saját sürgősségi ellátási rendszerrel, illetve egy saját kikötővel, ahová egy időben akár 3 75 ezer tonnás hajó is dokkolhat. A környezettudatos gyártás érdekében saját szennyvíztisztító és szennyvízfeldolgozó telepekkel is rendelkezik, sőt, a létesítmény területén több, mint 500 ezer fa is megtalálható.


Az 5. számú gyáregységben készül az Equus és Genesis modell – 12 másodpercenként gördül le egy autó a futószalagról. A gyárban meglepően világos van és nagy a tisztaság, úgy tűnik, a kivilágítatlan, gépzsírral teli gyárak ideje már a múlté. Mindenhol rend és tisztaság uralkodik, csillog a zománcozott padló, az elektromos targoncák pedig fülsértő dudaszó helyett lágy dallammal tudatják környezetükkel az érkezésüket.


Ahogy haladnak az autók a futószalagon, egyre jobban kezdenek alakot ölteni. Minden járműbe közel 20 ezer alkatrész kerül beépítésre – némelyek beszállítók termékei. Az 1990-ben megjelent, saját fejlesztésű négyhengeres Alpha erőforrás óta a Hyundai motorokat is házon belül készítik. A Dél-Afrikába szánt modelleken kívül az összes itt készülő autó megrendelés alapján készül – néha nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Például a brazil megrendelésre készült 3000 darab Veloster modell egyik napról a másikra már el is kelt.    


Szemet gyönyörködtető látvány, ahogyan a félkész karosszéria leereszkedik azért, hogy találkozzon a neki szánt erőforrás rendszerével és megtörténjék a szakirodalomban „házasság”-ként elnevezett találkozás.


Ezen a ponton az autók már szinte teljesen elkészültek. Még nincsenek ajtók, mivel a festés után azokat leszerelték – az összeszerelés megkönnyítésére és a sérülések elkerülése érdekében – és a futószalag végén a befejező szakasz felé közelednek.



Minden egyes autót 3-4 perces vezetési tesztnek vetnek alá, ezen felül 24 százalékukat a tesztpályán is kipróbálnak.  


A gyár előtt hatalmas kikötő található, amely tömve van Hyundai modellekkel – Velosterek, Tucsonok, Elantrák, stb. a szélvédőre ragasztott dokumentumokon olyan messzi célterületek olvashatók, mint Szíria,, Törökország, vagy Brazília. Az új autókat kamikáze sofőrök félelmetes sebességgel parkolják be milliméter pontosan és egymáshoz képest párhuzamosan a legkisebb helyekre is.


Két gigantikus teherszállító hajó dokkol a kikötőben, amelyek leengedett rakodónyílással várják, hogy megtöltsék őket. A 12 emeletes hajó akár 7500 járművet is szállíthat egyszerre. Ezeknek a behemótoknak 4 hétbe telik, amíg eljutnak Észak- Amerika keleti partjára, illetve két hétig tart eljutniuk Los Angelesig.


A parton álló járműtenger egyre fogyatkozik, ahogy autókkal telik meg a hatalmas teherszállító, hogy aztán néhány héttel később már az óceán túlpartján átadják boldog tulajdonosának.



Forrás: auto123.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei