Interjú a Volkswagen vezérével


Nemrég egy interjúban Martin Winterkorn többek között beszélt a Volkswagen helyzetéről, és ennek kapcsán szóba került az elhíresült videó, amely a Frankfurti Autószalonon, a Hyundai standján készült. Ebből idézek:

Winterkorn úr, Önt a Frankfuri Autókiállításon lefilmezték, amint egy Hyundai modellben ült és azt mondta: „Itt semmi sem nyikorog. Mi nem tudunk ilyet, a BMW sem tud ilyet. Ezek miért tudják ezt?” A Youtube-on milliószámra töltik le a videót. Mi történt ott?

MW: Egy nagyobb társasággal mentünk el a Hyundai standhoz a megszokott körutunk során. Ilyen alkalmakkor gyakran fényképeznek engem, ám erre a fajta reakcióra nem számítottam, meglepett.

A videón igencsak ingerültnek tűnt. Mi okozta ezt?

MW: Az autószalon előtt néhány nappal Wolfsburgban éppen erről a témáról beszélgettünk, vagyis hogyan lehetne a kormánymű állításakor keletkező zajokat eltüntetni. Az állítókar állandó nyomás alatt van, így ha kioldják, hangot ad ki. Ezt csak többletköltséggel tudnánk eltüntetni. Az új i30-ban pedig…

…nem zörög semmi!

MW: Vegye ezt a mi legmagasabb minőségi elvárásunknak. Ez így van és így is marad. Még a legkisebb részletmegoldásoknál is.


Éppen a Hyundai tud ebben többet, mint a Volkswagen, ha csak egyetlen részletmegoldásában is. Mi teszi a koreaiakat olyan veszélyessé?

MW: A Hyundai valóban hatalmasat lépett előre. Ám eleget dicsértem már a konkurenciát…


Az EU szabadkereskedelmi egyezményt kötött Dél-Koreával, amely az importot jelentősen megkönnyíti. Előny, vagy veszély, esetleg mindkettő?

MW: Ez az úgynevezett szabadkereskedelmi egyezmény egy egyirányú utca: a Hyundai és a KIA vámok nélkül, szabadon szállíthat az EU területére. Fordítva viszont nem nyújt semmit, a vámok igen magasak. Ez az egyezség gazdaságpolitikailag hibás lépés volt.

Bővebben:  wiwo.de

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei