A Hyundai Szuperkupa reklámját a gyárban forgatják


Robby Persinger a Hyundai Motor Manufacturing Alabama egyik biztonsági szakembere. Általában a berendezéseket és a munkafolyamatokat értékeli. Ám pár napra sztárrá válhatott.

Persinger és még jó néhány munkatársa egy négynapos forgatáson vehet részt, melynek eredménye egy 60 másodperces Hyundai reklám lesz, melyet az amerikai foci Szuperkupáján fognak vetíteni.

Hollywood jött el Alabamába.” – mondta Persinger, miközben arra várt, hogy egy néhány másodperces jelenetet forgassanak le vele.

Körülbelül 225 Hyundai dolgozó várakozott még, hogy egy tömegjelenetet is felvegyenek a reklámhoz, ám Persinger egyike azon 25 kiválasztottnak, akiket egy válogatáson választottak ki, hogy néhány jelenet erejéig az előtérben lehessenek.

Persinger azonban nem kérkedik a színészi karrierjével.

„Az ember abban reménykedik, hogy nem vágják majd ki a jelenetét, vagy nem csak a feje látszik majd hátulról. De ez akkor is egy nagy élmény számunkra.” – mondja.

Az egy perces reklámfilm tartalma egyelőre titkos.

A Hyundai szóvivője, Robert Burns elmondta, a reklám tartalma nem az itt gyártott Sonata és Elantra modellekre összpontosít, hanem a Hyundai márkára.

A jeleneteket a Montogomery-ben található összeszerelő üzemben és környékén veszik fel. Néhány fizetett színész is feltűnik a jelentekben, ám Burns szerint nagyrészt az üzemben dolgozó munkások vesznek részt a forgatásokon.

„Ha a reklámban a csapatmunka a központ, akkor csapatjátékosokat kell szerepeltetnünk.” – mondta. „Ez a feladatom. Minek fizessünk meg 200 színészt, amikor itt van 2000 csapatjátékosunk?”

Yvette Shuford, egy alkatrész minősítő szakember szerint egy színész nem tudná ugyanazt eljátszani a reklámban, amit ő és munkatársai. „Mi tudjuk, hogyan kell autót gyártani.” – mondta. „Mi elkötelezettek és hatékonyak vagyunk.”

A munkaügyes Andretta Johnson a reklámfilm forgatás során  rengeteg tapasztalatot szerzett. „Sosem hittem volna, hogy ennyi ember szükséges egy egyetlen perces film leforgatásához.” – mondta az ebédszünetben.

A stáb 70 főből áll, amelybe a rendező, Jake Scott is beletartozik. Scott-ot annak idején Grammy díjra is jelölték az R.E.M. számára készített „Everybody Hurts” videoklipjéért, A Nike reklámja pedig Emmy díjas lett.  

Scott is elmondta, hogy azt szerette volna, ha a Hyundai dolgozói jelennek meg a reklámjában. „Lehet, hogy nincsenek színészi képességeik, de teljesen autentikusak.” – mondta. „Pontosan emiatt van az egésznek elemi varázsa.”

„Nagyon jól haladunk. Ez egy ambiciózus reklámfilm. Emellett élvezetes kihívás is.”

Ez nem az első olyan Szuperkupa reklámfilm, amit itt forgattak. 2010. decemberében két 30 másodperces reklámban feltűnt a 2011-es Sonata modell.


Idén a Hyundai három egyperces reklámozási jogot vásárolt meg, melyek a február 5-én megrendezésre kerülő Szuperkupa előtt és alatt lesznek láthatóak.

A koreai autógyártó két vagy három mérkőzés előtti reklámot tervez, valamint két reklámot a második félidő alatt, illetve egy 60 másodperces reklámot a finálé előtt.

John Krafcik, a Hyundai Motor America elnöke szerint ezek a hirdetések jóval élvezetesebbek lesznek. „A Szuperkupát úgyis mindenki a reklámok miatt nézi, nem?” – mondja Persinger.  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei