Új i20 2012-től


Röviddel azután, hogy bemutatták az i10 modellt Indiában, a fejlesztők nekiláttak a következő feladatnak: az i20 modellhez. Az i20 modellt Indiában gyártották a világpiac számára.

Három évvel a bevezetése után az i20 gyártását áthelyezték Törökországba és az indiai gyár termelését a helyi piac kielégítése irányába mozdították. A konkurencia azonban folyamatosan mutatja be az újabb modelleket, így megérett az idő az i20 felfrissítésére is. Ennek igazán hatásosnak kell lennie, mivel a teljesen új modell érkezéséig fenn kell tartani az érdeklődést a modell iránt.  


Az első kémfotók augusztusban láttak napvilágot, amint az új i20 modellt egy európai helyszínen trélerre teszik. A legújabb találgatások szerint az átdolgozott i20 várhatóan 2012. nyarán mutatkozhat be.  


Az elmúlt időszak új és felfrissített Hyundai modelljei alapján elkészítettek egy újabb rajzot az i20 várható megjelenéséről. Az első részen mindenképpen feltűnik a hatszögletű hűtőmaszk, az átformált első fényszórók és az új rajzolatú ködlámpák. A frontrész egésze nagyban hasonlít majd az új i40 modellel megkezdett formákhoz - legalábbis azok szerint, akik már láthatták az új modellt. A belső térben várhatóan nem történik semmi drasztikus változás, talán a színösszeállítás, illetve az órák rajzolata hozhat némi változást.

A motorok terén sem várható hatalmas változás. Az 1,2 literes alapbenzines teljesítményét a Rio-ban bemutatott modelléhez igazíthatják, így az elérheti a 85 lóerős teljesítményt. Dízelfronton a Rio-ban bemutatkozott 1,1 literes CRDi válthatja fel az eddigi 1,4 literes, 75 lóerős erőforrást, és az 1,4 literes, 90 lóerős motort is megkaphatja a frissített modell.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei