11 százalékkal nőttek az autóeladások Dél-Koreában


A dél-koreai autóipar idén márciusban 11 százalékkal több autót gyártott a hazai üzemeiben, mint egy évvel korábban.

Az autógyártók összesített értékesítése 722212 darab március hónapban, míg tavaly ilyenkor 649747 autót adtak el. Ebből a hazai piacra 120175 autó jutott, ez 11 százalékkal magasabb, mint tavaly. Az exportra készített, valamint a koreai vállalatok külföldön gyártott gépkocsijainak száma 16 százalékkal emelkedett, a tavalyi 51655 autóval szemben idén 602036 darab készült.

„Az ország három legnagyobb autóipari vállalatának (Hyundai, KIA és a GM Korea) eladásai emelkedtek márciusban, ám a kisebb autógyártók visszaesésről számoltak be főképp a hazai kereslet visszaesésének köszönhetően.” – mondta egy bennfentes. Hozzátette, hogy a hazai piacon elért gyengébb teljesítményt a kismértékű külföldi keresletnövekmény kiegyenlítette. „Még a Hyundai és KIA márkák hazai eladási növekedésének üteme is lassulni látszik a gazdasági helyzet bizonytalanságai miatt.” – mondta a forrás.

A Hyundai Motor Group zászlóshajóinak is nevezett Hyundai és KIA márkák 17,9; illetve 7 százalékos növekedést regisztráltak idén, míg a GM Korea, a General Motors óriásvállalat helyi szervezete 13,6 százalékos emelkedést produkált. Ezzel szemben a Renault Samsung 42,4 százalék, míg a Ssangyong 10,1 százalékos visszaesést volt kénytelen elszenvedni.  

„Annak ellenére, hogy az Avante kompakt az ország piacvezető típusává vált, a hazai értékesítés csökkenő tendenciát mutat.” – mondta a Hyundai szóvivője. A véleményt a KIA képviselői is osztják, akik szerint a Ray kisautó sikeressége ellenére a hazai piac gyengélkedik.

A GM Korea ellenben bízik a ügyfélorientált értékesítési és marketingprogramok sikerességében, illetve a Spark kisautó és az Alpheon luxusautó értékesítési eredményei miatt sikerült 10,3 százalékos növekedést produkálni a helyi piacon.  

Az export területén a Hyundai, a KIA és a GM Korea a minőségfejlesztés eredményeképpen versenyképesebbé tudott válni, így sikerülhetett nagyobb növekedést elérni külföldön. A három autógyártó egyetért abban, hogy új, illetve felfrissített modelljei révén megőrizhetik az emelkedés ütemét.

A hazai autógyártók több erőfeszítést tesznek a jövőben termékeik minőségének ellenőrzésére, hogy megőrizzék vezető pozícióikat a japán, amerikai és európai konkurensekkel szemben is. A piaci elemzők szerint a globális gazdasági bizonytalanság rányomja bélyegét az iparágra idén, habár a koreai vállalatok elérhető árú és jó minőségű autóikkal képesek lehetnek növelni piaci jelenlétüket.  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei