Szériaérett üzemanyagcellás Hyundai még az idén


A Hyundai 2013-ra szériaérett üzemanyagcellás hidrogén meghajtású járművet ígért, és úgy tűnik, tartja is ezt. Bejelentették, hogy az első szériaérett darabok még az év vége előtt elkészülnek.

A legtöbb nagy autógyár, mint a Toyota, Honda és talán a General Motors 2015-ig tervezi az üzemanyagcellás modellek korlátozott darabszámú gyártását. A Hyundai tavaly viszont bejelentette, hogy versenytársait megelőzve már 2013-tól sorozatgyártásban állítja elő saját üzemanyagcellás modelljét.


A koreai autógyártó az első szériaérett hidrogén üzemanyagcellás járművét már az idén legyártja, melyek nem Dél-Koreában, vagy Észak-Amerikában, hanem Európában jelennek majd meg, ahol a hidrogén sokkal elfogadottabb üzemanyagnak számít.


Az üzemanyagcellás járművek alapja a koreai gyártó ix35 modellje, melynek ára támogatások nélkül 88.550 dollár. A Hyundai célja, hogy ezen járművek árát 2015-re 50 ezer dollár alá szorítsa le, még mielőtt a versenytársak beindítanák saját üzemanyagcellás sorozatgyártásukat. A Hyundai 2015-ig mintegy 10 ezer példányt kíván értékesíteni a környezetbarát modellből, majd azt követően legalább 10 ezer példányt gyártana évente.


Nemrég a Hyundai üzemanyagcellás programjának elismeréseként Dánia a koreai vállalat típusát választotta saját kormányzati programjához, melynek keretein belül 10 darab ix35 FCEV került tesztüzemben az ország útjaira. Számos európai ország, köztük Dánia, Németország, Hollandia és mások erőteljesen dolgoznak a közös „hidrogén-autópálya” infrastruktúráján, melyet számos autógyártó, a BMW, a Honda, a Hyundai, a Mazda és a Toyota szintén támogat.

Az európai „hidrogén-forradalom” nemcsak a személyautók, hanem a buszok és teherszállító járművek piacát is érinti.


Habár a Hyundai nem közölt részleteket arra vonatkozóan, hogy az első ezer üzemanyagcellás jármű mely piacra kerül, majdnem bizonyos, hogy azok Európába érkeznek. Néhány példány talán eljut az Egyesült Államok nyugati partjára is, ahol Los Angeles környékén már jelenleg is tesztelnek néhány olyan üzemanyagcellás prototípust, mint pl. a Honda FCX Clarity.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei