Május 7-től Angliában kapható az új i20


Miután a Genfi Autószalonon márciusban leleplezték a frissített i20 modellt, májustól a Hyundai megkezdi a kisautó értékesítését Európában. Angliában május 7-től indul az értékesítés, a háromajtós 1,2-es benzines indulóára ott 9995 font, (kb. 3,5 mFt) míg a csúcsfelszereltségű 1,4 CRDi Style 14295 fontot (kb. 5 mFt) kérnek.

A felfrissített i20 kisautó magán viseli a Hyundai új családi vonásait, így a hexagonális első lökhárítóidomot, ám újjávarázsolták a hátsó lámpákat és lökhárítókat is. Belül továbbfejlesztett minőségű, puha tapintású anyagok, átrajzolt középkonzol és új kárpitok várják az utasokat.

A karosszéria alatt az új 1,2 literes benzines nemcsak tisztább üzemű, hanem jóval gazdaságosabb és erősebb is, mint az elődje. A maximális teljesítmény a korábbi 78 helyett immár 84 lóerő, miközben fogyasztása az angol norma szerint  4,08 literre csökkent 100 kilométerenként, széndioxid-kibocsátása pedig 114 g/km-re esett.


A leginkább gazdaságos modell természetesen a Blue variáns, melyet az új, 1,1 literes U-II típusú, háromhengeres dízelmotorral és motorleállító automatikával, valamint alacsony gördülési ellenállású gumikkal szerelnek. A Blue változat így 84 g/km széndioxid-kibocsátás mellett akár 2,7 liter/100 km fogyasztást is elérhet!

Angliában a Classic alapfelszereltség részeként távirányítós központi zár, 6 légzsák, légkondicionáló, ESP és VSM jár. Az Actíve ezekhez 15 collos alufelniket, hangfelismeréses Bluetooth kihangosítót, elektromos, fűtött külső tükröket, bőrkormányt és váltógombot, elektromos hátsó ablakokat kínál. A kínálat csúcsán lévő Style 16 collos alufelnikkel, automata fényszóróval, esőérzékelővel, automata klímával, fényre sötétedő és tolatókamerával felszerelt belső tükörrel teszi teljessé az új i20 felszereltségét. Aki még többre vágyik, az akár kulcsnélküli indítást, krómozott kilincseket, vagy Supervision műszeregységet is kérhet.

A hazai bevezetés várhatóan még a nyáron megtörténik, ám biztosan változik a fenti felszereltséglista az itteni piac igényeinek és pénztárcájának függvényében. Az új változat ára előreláthatólag nem haladja majd meg jelentősen a korábbi i20-ét.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei