Beszállítóinak tart állásbörzét a Hyundai


A Hyundai Automotive Group, Korea második legnagyobb konglomerátuma egy sorozat nagyszabású állásbörze megszervezését tervezi a jövőben azért, hogy a kis és közepes méretű alkatrész-beszállítójának munkásait segítse, illetve a frissen képzett, fiatal munkaerő állást találhasson.  

Az autógyártó április és május hónapban tartja állásbörzéit az országban, amelyen közel 300 helyi, autóalkatrészeket és tartozékokat előállító beszállító lesz jelen. A tervezett expókon az autógyár beszállítói köre mintegy 10 ezer új munkalehetőséget kínál az érdeklődőknek, mellyel az ország munkanélküliségét is csökkenteni kívánják.   

A Hyundai szerint az esemény lesz az ország első olyan rendezvénye, ahol a gyártók összefognak a munkaerő megszerzése érdekében.  

„Úgy számítjuk, kb. 300 alkatrészgyártó vesz részt a kiállításon az ország minden pontjáról azért, hogy új munkaerőt találjanak. Legalább 50 ezer álláskereső fogja meglátogatni a rendezvényt, akik feltérképezik a számukra kínált lehetőségeket.” – mondta a Hyundai Automotive Group szóvivője. „A résztvevő vállalatok több, mint 10 ezer munkást keresnek, akik már az év első félévében munkába állhatnak. Reméljük, ez lesz az ország legnagyobb és legsikeresebb állásbörzéje.”

Az első állásbörze április 25-26-án kerül megrendezésre Szöulban, majd május 3-tól ezt követik a vidéki expók.

Az expók megrendezése mellett az autógyártó egy saját munkaközvetítő portál beindítását is tervezi, ahol a beszállítók az év bármely részében megtalálhatják a számukra megfelelő munkaerőt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei