Rekordnegyedév a Hyundainál


Miközben számos európai márka értékesítési visszaeséseket kénytelen elkönyvelni a pénzügyi válság miatt, a Hyundai rekordszámú újautót értékesített 2012. első negyedévében.

114571 darab Hyundai modellt értékesítettek Európában, amely 12,5 százalékkal magasabb, mint a korábbi év hasonló időszakában. Összehasonlításképpen: az európai autópiac ugyanezen időszak alatt 7,3 százalékkal zsugorodott. Ezzel az eredménnyel a koreai márka a piac 3,3 százalékát birtokolja.  

Márciusban a Hyundai 50131 újautó eladását regisztrálta Európában, mely szintén rekordnak számít, hiszen ez 13,8 százalékkal magasabb, mint tavaly márciusban. Ekkor az európai autópiac 6,6 százalékkal csökkent.  

A Csehországban készülő i30 ötajtós és kombi változata, az ix35, illetve az ix20 modellek voltak a Hyundai fő húzómodelljei az időszakban, ezek az európai eladások mintegy 50 százalékát tették ki.  

„A Hyundai modelleket Európában, Európának tervezték fejlesztették és itt is gyártják – a negyedév eredményei stratégiánk helyességét igazolja.” – kommentálta a statisztikát Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe vezetője. „Az új generációs i30 csak most kerül bevezetésre a piacokon és arra számítunk, hogy az új modell a piaci részesedésünket tovább emeli és 2012. végére elérhetőé válik a 3,5 százalékos részesedés is.” – tette hozzá Rushforth.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei