500 új munkahely a Hyundai amerikai főhadiszállásán


A Fountain Valley Város Tervezési Bizottsága újabb információkat hozott nyilvánosságra a Hyundai Motor America által tervezett új központjának terveiről.

A hatemeletes főépület néggyel több, mint az eredeti épület és 37 magasságú lesz. A főépület mellett egy egyszintes orvosi épület, valamint egy négyszintes parkolóház megépítése is a tervek között szerepel. A korábban már elbontott központ helyére felhúzott új épületek kétszer akkora területű lesz, mint a régiek.


A Hyundai Motor America azt is bejelentette, hogy 1300 embert fog alkalmazni új főhadiszállásán, amely 500 további munkaerő alkalmazását jelenti. A jelenlegi dolgozók zöme Costa Mesában, illetve más egységekben kapott helyet. Az új épületben elsősorban adminisztratív, vezetési, kutatás-fejlesztési, tesztelési, marketing és vevőszolgálati munka folyik majd.  

A projekt jelenleg a környezeti hatástanulmány szakaszában tart. Ebben az időszakban a közvélemény észrevételeket tehet a tervezőbizottság felé.


1989-ben a Hyundai Motor America gyakorlatilag már egy ugyanilyen struktúrájú épületre engedélyt kapott a tervezőbizottságtól, ám a kiegészítő épületek soha nem épültek meg. Amennyiben most minden a terveknek megfelelően halad, a Hyundai úgy tervezi, az építkezés megindulásától számított 19 hónapon belül beköltözhet új, tágas észak-amerikai központjába.


A Gensler vállalat által megálmodott üvegépület 150 millió dollárba kerül, mely a Hyundai eddigi legnagyobb ilyen jellegű amerikai befektetése.

A Hyundai már korábban is nagyon sok jót tett a város érdekében, így a jelenlegi beruházás is nagy hatással lesz a környék kis- és nagyvállalkozásai számára egyaránt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei