A Santa Fe leváltja a Veracruzt


A New York-i Autószalonon a Hyundai Motor America elnöke, John Krafcik megerősítette, hogy a most bemutatott 2013-as Santa Fe modell leváltja az eggyel nagyobb méretű Veracruzt is.

"A Veracruztól elbúcsúzunk. A modell gyártását november környékén befejezik" - mondta Krafcik. 


A Hyundai a 2012-es New York-i Autószalonon tartotta a Santa Fe világpremierjét, melyet ötüléses, illetve hosszabb tengelytávval rendelkező hétüléses kivitelben is piacra dob. A hétüléses Veracruz 2007-ben teljesen új modellként mutatkozott be, ám soha nem volt igazán sikeres, így a Hyundai új megoldást talált a problémára. 


"Nagyon nehéz felépíteni egy új márkanevet." - mondta Krafcik. "Akár 50 vagy 100 millió dollár befektetést is igényelne. A Santa Fe egy igen jól bejáratott márkanevünk, egy remek termék, és az új, hosszabb modellváltozattal a marketing még inkább költséghatékonnyá válik számunkra."

A marketingköltségekben mutatkozó hatékonyság mellett a gyártási költségek is jóval kisebbek az öt- és hétüléses Santa Fe esetén, mint két teljesen különböző modell esetén. A B-oszlopig csupán kisebb eltérések vannak a két Santa Fe modell között.   


Továbbá az új Santa Fe formaterve tökéletesen illeszkedik a Hyundai új folyékony szobrászat stílusirányzatához, mely már a kompakt Elantra és Sonata esetében is telitalálatnak bizonyult. A Veracruz azonban még rengeteg formai elemet örökölt a korábbi Hyundai modellektől, így mostanra nem illett igazán a palettára. A Veracruz eltűnésével azonban egységessé válik a Hyundai kínálata.

Forrás: autoblog.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei