Juke rivális készül a Hyundai-nál?


Ha figyelmesen olvassátok a blogot, akkor már tudjátok, hogy a Hyundai a latin-amerikai piacra "HB" gyári kódnév alatt egy külön modellcsalád létrehozásán fáradozik, melynek egyik tagja egy kis terepjáró lesz. Ezt erősítették meg hivatalos forrásból nemrég.

A Hyundai valóban egy vadonatúj kis terepjáró bemutatását tervezi Brazíliában és annak sikeressége esetén megfontolja a nemzetközi értékesítés lehetőségét. Erről Frank Ahrens, a koreai márka globális PR igazgatója beszélt, aki elmondta, hogy az új terepes egy teljesen új, B kateróriás platformra épül, melyet a márka idén megnyíló új brazil üzemében készítenek majd.   

"Egy kis ötajtós modellel indítunk - melynek a HB kódnevet adtuk - melyet később egy szintén B kategóriás négyajtós szedán, valamint egy kis terepjáró követ." - mondta Ahrens. "El kell mondjam, az autó nagyon csinos, és kisebb, mint az ix35."

"Ha a helyi piacon jól fogadják a modellt - és szerintem igen népszerű lehet Latin Amerikában - akkor exportálni fogjuk a latin régióba és megnézzük, mely piacokon lehet még sikeres a modell."


Habár a kis terepes kimondottan a brazil piac igényei szerint készült, annak minősége, biztonsági felkészítése megfelel a Hyundai elvárásainak. "Ugyanolyan magasak a biztonsági és törésteszt elvárásaink, mint minden modell esetén. Meglepően kényelmes modell lesz olyan felszereltségekkel, melyek eddig csak a magasabb kategóriákban voltak megtalálhatóak. Olyan jó lesz, mint a Sonata, csak éppen a saját szegmensében. Ezt garantálhatom, mert az igazság az, ha emelni akarod a márkád megítélését, akkor minden kategóriában emelned kell a minőséget." 

A Hyundai Motor Europe elnöke, Allan Rushforth elmondta, hogy az európai részleget is érdekli az új kiskategóriás terepjáró. "Ez egy fejlődésben lévő szegmens Európában... Itt van jelenleg a Nissan Juke, illetve a Skoda Yeti, valamint jövőre még kb. három új termék kerül a piacra, tehát egyértelműen fejlődik a szegmens." 


A Ford januárban, az Új-Delhi Autószalonon mutatta be a Fiestára épülő EcoSport kiskategóriás terepesét, és ezt 2013-tól más piacokon is bevezeti. A Peugeot a Mitsubishi ASX-re épülő 4008 modelljét az idei Genfi Autószalonon leplezte le, ahol az Opel a Corsa padlólemezét használó Mokka SUV-ját mutatta be, melyre a Chevrolet is később elkészíti a saját változatát. 


Rushforth szerint a Hyundai azt mérlegeli, milyen formában kellene Európába hozni a modellt, mellyel utalt arra, hogy a kis terepes jelenleg még nem feltétlenül felel meg az itteni elvárásoknak. "Jelenleg a KIA Venga és a Hyundai ix20 modellekkel rendelkezünk, mely két igen hasonló kisegyterű modell, aztán itt van a fejlődő B kategóriás terepjárók piaca. Nem tudom még, hogyan mutatna a modellünk ebben a felívelő szegmensben. Itt tartunk jelenleg. Ha egy stílusos B kategóriás terepest adunk még több funkcionalitással, akkor valahol ott megtalálhatjuk a piacunkat."

Rushforth szerint még nincs eldöntve, hogy a modell mikor kerül Európában bemutatásra, ám utalt arra, hogy a szériamodell "nagyon gyorsan" a szalonokba kerülhet a döntés megszületése után.


A Hyundai az elmúlt években többször is bemutatott már kiskategóriás terepjáró és kiskategóriás egyterű koncepciókat, így tavaly a Curb koncepciót Detroitban, illetve idén a Hexa Space modellt Indiában. Ez utóbbi modell keskenyebb formája ellenére akár 7 személy szállítására is alkalmas.

Forrás: caradvice.com.au

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei