Igyekeznem kell! - Hyundai Santa Fe 2,2 CRDi Executive Aut. teszt 1. rész

A Hyundai európai kínálatának csúcsát jelenleg a Santa Fe képviseli, amelynek egy minden földi jóval felszerelt példányát egy hétvégén keresztül élvezhettem a Hyundai Holding Hungary felajánlásának köszönhetően.

Autórajongóként sokszor figyelem menet közben a forgalmat. Nemrég egy kétszer kétsávos úton haladtam a város felé, amikor szemben a távolban megjelenik egy elegáns éjfekete M-osztályos Mercedes terepjáró. Könnyen kiszúrható robusztus felépítése, tekintélyt parancsoló arányai alapján. Ahogy azonban közeledik, egyre inkább furcsa érzésem támad, mintha valami nem stimmelne, mégpedig a nappali menetfénye miatt. Jól ismerem a Merci csík alakú ledjeit, ám ezek egyre inkább úgy tűnnek, mintha egy „L” alakot formáznának. És akkor leesik a tantusz, az állammal együtt: bizony ez „Dél-Korea Mercedese”, azaz egy Hyundai, annak is a legfrissebb csúcsragadozója, a Santa Fe.

Ahogyan itt áll előttem a tesztautó, egyértelmű a Hyundai formatervezőinek szándéka. Harmadik generációjára a Santa Fe már rég nem az a játékos, bohókás hobbiterepjáró-pótlék, amilyen az első generáció volt, de nyoma sincs már a második generáció jellegtelen nehézkességének sem, sokkal inkább egy jellegzetes karakterű, komoly vetélytárs a kategóriában, amely már megjelenésével is erőt, eleganciát sugároz. Természetesen ebben hatalmas szerepet kapnak a márka stílusjegyei is, amelyek közül elsősorban a hangsúlyos krómozott hatszögletű hűtőmaszk és a hosszan hátranyúló lámpatestek tűnnek fel leginkább. Ezek alapján már egyértelmű, hogy az új Santa Fe igazi nagyvaddá vált, a Hyundai komoly ellenfelet készített a Q7/X5/ML prémiumtriónak.

Oldalról a dinamikusan emelkedő övvonal a fém-üveg aránnyal sportos hatást kelt, viszont az új modell megváltozott méretarányai szintén pozitívan befolyásolják az autó külső megjelenését: miközben a tervezők négy centivel növelték a hosszát, egy centivel csökkentették a szélességét, a magasságból pedig 5 centmétert faragtak le, amelynek eredményeként egészen új karaktert kapott a megújult Santa Fé. Hátul a védjegynek tekinthető típusjelzésen kívül nem találunk egyetlen olyan részletet sem, amely akárcsak nyomokban emlékeztetne a korábbi modellekre, a kisebb Hyundai modellekhez hasonlóan a Santa Fe új hátsó lámpatestei is jókora darabot harapnak ki a hátsó oldallemezekből. Ezzel együtt eltűnt azonban a Santa Fe eddigi jellegzetes csomagtér kilincse is, amely a jobb oldalra helyezett kapaszkodójával oldalra nyitást sejtetett, ám hagyományos módon nyílt. Az új generációnál ezt már a rendszám feletti elektromos kapcsolóra bízták.

Ahogyan körbejárom új hétvégi útitársam, halk zümmögésre leszek figyelmes. Érdeklődéssel nézek körbe és meglátom a hang forrását: az autó érzékeli az intelligens kulcs közeledtét és előzékenyen kihajtja tükreit jelezve, készen áll az utazásra. Éjszaka ráadásul a tükör alsó feléből – csakúgy, mint a kilincs belső oldalából – aprócska keresőlámpa fénye gyullad ki, megvilágítva ezzel az autó melletti területet.

A masszív kilincs meghúzásával feltáruló utastér vadonatúj berendezései évtizedes lemaradást hoznak be egy pillanat alatt, amely prémium minőségű, finom anyagaival végképp elfeledteti az előző generációk unalmas és műanyagszagú és –érzetű utasterét. A belső formavilágban visszaköszön a külső, a „hatszögletesség” végigvonul a középkonzoltól egészen az ajtókon található ablakemelő kapcsolókig. A formákat, anyagokat ízlésesen válogatták össze, így a kéttónusú műszerfallal ellátott utastérrel leginkább egy kellemes klubszobának érezhető az autó, semmint fárasztó munkaeszköznek. A műszerfalat egyetlen kritikaként illetheti, hogy a konkurens márkák némelyike ebben az árkategóriában már bőrrel bevont felületet kínál, itt azonban meg kell elégednünk a jó minőségű műanyaggal.

A guruló klubszoba egyébként rendkívül tágas, hiszen a két tengely közötti 2,8 méteres távolság elől-hátul elegendő teret nyújt nemcsak a lábnak, hanem a fejnek is annak ellenére, hogy a tesztautóban még panorámatető is volt. A Veloster aprócska nyílásával ellentétben a Santa Fében azonban tényleg hatalmas felületű nyitható tető valóban kiérdemli a panoráma jelzőt, hiszen általa jóval több fény jut az utastérbe, tovább növelve ezzel klubszoba hangulatát. Ráadásul a nagy belmagasságnak köszönhetően egyáltalán nem zavarja még a nagyobbra nőtt utasok hajszerkezetét sem.

Az elegáns bőrrel bevont ülések természetesen hátul is kaptak ülésfűtést és a B oszlopokban hátravezették a levegőt is, így hidegben sem párásodnak be a hátsó ablakok. A csomagtér már alaphelyzetben is hatalmas, 585 literjével egy négytagú család nyári motyójával is simán megbirkózna. A pótkerék kívülre, alulra költöztetésével további rekeszeket tudtak kialakítani a padlószint alatt, ahová akár plusz bőröndök is beférnek. Ha nem volna elég a csomagtér mérete, az egyterűekhez hasonlóan sínen csusszannak előrébb, hosszabb tárgyak szállításához pedig a hátsó üléstámlák a csomagtérből egy kar meghúzásával egyszerűen és könnyen ledönthetőek. Elvileg ide pluszpénzért plusz két ülés rendelhető (automatikus szintszabályozással együtt), de ezek inkább csak szükségülések. Aki ennél több térre vágyik, annak a később érkező, tíz centiméterrel nagyobb tengelytávolsággal rendelkező Grand Santa Fe jelenthet majd megoldást. 

A vezetőülésben helyet foglalva egy üdvözlő dallam kíséretében megjelenik a márkalogó a műszerfalon. Megnyomom a Start gombot és ekkor ismét elámulok: a vezetőülés az eddigi hátratolt pozícióból automatikusan közelebb húzza magát. Ugyanez történik az autó leállításakor is, ezzel is megkönnyítve a be- és kiszállást. Az elektromosan állítható első ülésekkel amúgy is könnyen beállítható a kényelmes vezetési pozíció, amelyből akár kétfélét is eltárolhat a vezetőüléshez kapcsolt memória.

A Velosterhez hasonlóan azonban itt is támadtak apróbb ergonómiai problémáim. Az ajtó nagyon szép kialakítást kapott, ahol az ablakemelők a könyöklő első részén, míg a tükörállítók a könyöklő előtti, felfelé kanyarodó részen kerültek elhelyezésre. Az ajtó teljesen nyitott állapotában a vezetőülésből kényelmesen csak ez utóbbi rész érhető el, itt azonban nem alakítottak ki semmilyen kapaszkodót, azt csak az ülésből kihajolva, a könyöklőn találjuk meg. Az ajtót becsukva azonban feltűnik, hogy a vezető, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy az én karom a könyöklőn nem tudja kényelmesen kezelni az ablakokat, mivel azokat csak kissé hátranyúlva, vagy könyökünket hátrahúzva érhetjük el. És itt sincs a piperetükörnek automatikus világítása, azt külön kapcsolóval lehet felkapcsolni.

Folytatása következik...

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!