Júniusi eladási rekord Amerikában


A Hyundai Motor America 65 007 autó eladásával júniusban ismét megdöntötte tavalyi értékesítési eredményét.

A Hyundai Motor America bejelentette, hogy idén júniusban 65 007 autót értékesített az Egyesült Államokban, amely két százalékkal haladja meg a tavaly júniusi eredményét. A tavalyi 356 669 helyett idén egy százalékkal több, már 360 010 Hyundai talált gazdára az USA piacán.

“Június ismét rekordeladásokat hozott számunkra, amely egy igen erős első félévi eredményhez vezetett bennünket.” – mondta Dave Zuchowski, a HMA értékesítési vezetője. “Egyértelműen látszott a nyári értékesítési hullám erősödése, amelyet kiválóan kiegészített keresett modelljeink megnövelt elérhetősége. A kívülről érkező kedvező hírek, mint a J. D. Power Genesisnek ítélt minőségi díja és az Automobile magazine Santa Fének ítélt 2013-as Családi hobbiterepjáró kitüntetése tovább építette a márka hírnevét és keresletét.” – tette hozzá.

“A továbbra is maximális kapacitással dolgozó gyárainknak köszönhetően az Amerikában kéészülő Elantra eladásai 26 százalékkal haladták meg a 2012. júniusi eredményt.” – mondta John Krafcik, a Hyundai Motor America elnök-vezérigazgatója. “A Hyundai modellekhez járó egyedülálló szolgáltatások továbbra is jelentős számú érdeklődőt csábítanak a honlapjainkra és bemutatótermeinkbe.”

Az eladások között a flottavásárlások aránya 19 százalékos volt júniusban, míg a használt Hyundai modellekből is 7,5 százalékkal többet, 6 775 darabot értékesítettek az elmúlt hónapban.  

Forrás: prnewswire.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei