Amerikában is megkezdték az új Elantra tesztelését


A Hyundai egyik legsikeresebb modellje, az Elantra sem kerülheti el a frissítést, amelynek tesztelését Dél-Korea mellett már Amerikában is megkezdték.

Már az idei Los Angelesi Autószalonon lehullhat a lepel a Hyundai új középkategóriás (Amerikában kompakt) limuzinjáról, az Elantra 2014-es vagy 2015-ös frissített változatáról. Az új modell stílusa követi a nagyobb Grandeur/Azera vonalvezetését, amelynek szellemében utastere is új formát kap majd.


A korábbi, Dél-Koreában elkapott tesztpéldányok után most Amerika délnyugati régiójában kapták lencsevégre a megújuló Elantrát, amely szemmel láthatóan átrajzolt első és hátsó kiképzést kap majd. A frontrészen lévő takarók alól kibukkanó ezüstös részletek alapján sejthető, hogy az Elantra nagyobb testvéreihez hasonló hűtőmaszkot kap.


A jelenlegi Elantrát kétféle erőforrással kínálják: egy 1,6 literes és egy 1,8 literes szívó benzinmotorral. Várhatóan megtartják a palettán ezt a két egységet, amelyek mellé a hírek szerint megérkezhet a Velosterben bemutatott 1,6 literes, 200 lóerős turbómotor is. ezt támasztja alá az is, hogy az Elantra padlólemezén osztozó Kia Forte nemrég bemutatott új generációjában már rendelhető ez az erőforrás is.

További kémfotók a megújuló Elantráról a blog facebook oldalán találhatóak.

Forrás: leftlanenews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei