Új világrekord született a Pikes Peak versenyen



Habár Rhys Millen címvédése nem sikerült, a Hyundai mégis büszke lehet csapatára, hiszen a Genesis Coupe új világrekordot állított be a hegyi versenyen.

A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket, Paul Dallenbach pedig saját tavalyi időeredményét döntötte meg az idei Pikes Peak hegyi verseny vasárnap megrendezett futamán. Dallenbach Hyundai RMR Genesis Coupéja 9 perc 46,001 másodperc alatt ért fel a 4 302 méteres csúcsra, amellyel megdöntötte Rhys Millen tavaly felállított rekorderedményét is.


Ugyan a most hadra fogott kupé kívülről alig tér el a tavaly bevetett járműtől, azért vannak lényeges különbségek a két autó között. Az idei évre ugyanis a Rhys Millen Racing különböző módosításokat hajtott végre az autón annak érdekében, hogy az még gyorsabbá váljon. Ennek keretében többek között új hátsó differenciálzárat építettek be azért, hogy a hajtűkanyarokban megakadályozzák az ívbelső kerekek kipörgését, de változtattak a gumik méretén is, amellyel kiegyensúlyozottabbá vált a súlyelosztás, csökkenthetővé vált az alulkormányozottság.  


„A Rhys Millen Racing által felkészített Genesis Coupe teljes mértékben a kezem alá dolgozott, így az agresszív vezetési stílusommal sikerült új világrekordot felállítani.” – mondta Paul Dallenbach, aki igazi Pikes Peak veteránnak számít, hiszen hatszor győzött itt különböző kategóriákban, míg háromszor ő lett a teljes verseny győztese.

A tavalyi győztes, Rhys Millen idén a második helyet szerezte meg az épített Hyundai PM580-T versenyautó volánja mögött, 9:02.192-es eredményével azonban megdöntötte tavaly felállított saját rekordját. 

Forrás: torquenews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei