Az új Hyundai Santa Fe a legjobb nagyterepjáró Angliában


Az új generációs Hyundai Santa Fe modellt választotta az angol Auto Experess magazin az idei év legjobb nagyterepjárójának.

Az új generációs Hyundai Santa Fe modellt 2012. októberében mutatták be Angliában, amely azóta rengeteg elismerést kapott a nagyméretű terepjárót kereső ügyfelektől, hiszen minden olyan kiegészítővel felszerelték, amely prémiummodellé teszi, ám jóval elérhetőbb, mint konkurensei.

„A Santa Fe olyat tett, amelyről eddig azt gondoltuk, lehetetlen.” – mondja Steve Fowler, az Auto Express főszerkesztője. „Elvette a Land Rover Discoverytől az esélyt, hogy egy huzamban kilencedik alkalommal is győzedelmeskedhessen az Auto Express szavazásán.”

„Hatalmas reményeket fűztünk a Santa Féhez és nem is csalódtunk, hiszen sorban állnak érte a nagy terepjáróra vágyó ügyfelek. Kinézete szemet gyönyörködtető, míközben hosszú utakon is kényelmes az utastere. Ráadásul bármilyen tereppel képes megküzdeni és akár hét utas holmiját is bepakolhatjuk. ” – tette hozzá Fowler.

„Ez a díj jelzi a legjobban, hová jutott a Hyundai márka és annak termékei az elmúlt időkben.” – mondta Tony Whitehorn, a Hyundai Motor UK vezetője. „A 2000-ben bemutatott eredeti Santa Fe fontos szerepet játszott abban, hogy megváltoztassa vásárlóink márkához fűződő viszonyát. A harmadik generációs Santa Fe pedig most bebizonyította, hogy a Hyundai a tradicionális márkákkal is képes felvenni a versenyt – és nyerni!”

„Úgy véljük, az új Santa Fe nemcsak a jelenlegi vevőkörünket nyűgözi le friss formájával és fejlett technológiai tartalmával, hanem új vevőkört is megérint majd, akik stílusos prémium terepjáróra vágynak.”

Forrás: hyundaipressoffice.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei