Olcsóbb az új Hyundai Elantra Amerikában


A Hyundai nyilvánosságra hozta a vadonatúj Elantra amerikai árait, amely szerint az autó a legolcsóbb Android Autoval felszerelt modell lesz az Államokban.

Miközben az Android Auto és az Apple CarPlay beépített szolgáltatásai egyre terjednek, ezek a rendszerek elsősorban a drágább, luxuskategóriába tartozó járművekben kapnak helyet. Most azonban a Hyundai megtöri ezt a trendet azzal, hogy az Android Auto szolgáltatást az olcsóbb kategóriába is elhozzák, hiszen most bemutatott vadonatúj Elantra modelljükhöz ezt  kiegészítőt is igényelhetik az ügyfelek.    

A Hyundai Elantra SE modell indulóára kiszállítással együtt 19 785 dollár (kb. 5,6 mFt), az első autókat pedig még az első negyedév vége előtt kiszállítják. Ezzel az új modell kereken száz dollárral kevesebbe kerül, mint a 2012-es Év Autójának is megválasztott elődje. Aki pedig szeretné megkapni az Android Auto szolgáltatásait, annak csak be kell ikszelnie a 800 dolláros Popular Package csomagot, ami az említett szolgáltatás mellett tolatókamerát, autoomata lámpákat, multifunkciós kormánykereket, tempomatot, Bluetooth kihangosítóval ellátott multimédiás rendszert és fűtött tükröket is tartalmaz.


A jobban felszerelt Limited csomagban már olyan funkciók is megtalálhatóak, mint a holttérfigyelő-rendszer, LED nappali menetfények, bőrülések, bőrkormány, 17 colos alufelnik, stb. Ha viszont 7 colos érintőképernyős multimédiát szeretnénk, az további 2 500 dollárral növeli a végösszeget.    

„A Hyundai legnépszerűbb modelljeként fontos számunkra, hogy a vadonatúj Elantra meggyőző értéket képviseljen ebben az igen versengő és fontos kategóriában” – mondta Scott Margason, a Hyundai Motor America terméktervezési igazgatója. „Nemcsak, hogy az új modell száz dollárral kevesebbe kerül, mint elődje, de fejlesztettünk a legnépszerűbbnek számító csomagon is, hogy vásárlóink egy tömegmodellben is részesüljenek a prémium felszereltségekhez és technológiához. Az Elantra SE csomagja 200 dollárral kevesebbe kerül, mint korábban, viszont a benne lévő hétcolos kijelzős, tolatókamerával felszerelt rádió és az Apple CarPlay és az Android Auto csomaggal együtt jelentős értéket képvisel.”


Az új Elantra alapfelszereltségéhez tartozó hét légzsákjával jó eséllyel pályázik a IIHS legjobb értékelésére és a NHTSA ötcsillagos törésteszt-eredményére is.  

Forrás: hyundainews.comandroidauthority.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei