Új tanulmányautót mutatott be a Hyundai Indiában


A Hyundai egy vadonatúj kisterepjáró-tanulmányt mutatott be a 2016-os Delhi Auto Expón, amely mellett az új Tucson is kiállításra került.

A Hyundai teljes jelenlegi indiai termékkínálata mellett kiállított új benzines erőforrásait, sebességváltóit, valamint külön részlegben a Genesis luxusmárkából is ízelítőt adott. A legnagyobb érdeklődés természetesen a vadonatúj Tucson modellt övezte, amely most elsőként debütált Indiában.


Az új Tucson a Hyundai egyetlen olyan terepjárója, amelyet eddig nem forgalmaztak Indiában. Az eredeti változat ugyan egy ideig kapható volt, ám a kevés érdeklődés miatt hamar eltűnt a kínálatból. A tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott harmadik generáció Tucson azonban vonzó, modern kialakításával tökéletesen illeszkedik a Hyundai indiai terepjáró-kínálatába. A Creta és a Santa Fe közé érkező új Tucson többféle benzines és dízelmotorral lesz elérhető az indiai piacon is.   


A Tucson mellett egy eddig Indiában szintén nem látott típus is kiállításra került. Az elsősorban az európai piacra tervezett i30 ráncfelvarrott kivitele is bemutatkozott az Auto Expón, arról azonban egyelőre nincs hivatalos információ, hogy ezt a modellt is be kívánják-e vezetni Indiában és ha igen, vajon mikortól.


A koreai cég egy külön részleget képzett a jövő autói számára, amelynek legnagyobb újdonsága a HND-14 Carlino tanulmány. Az i20 platformjára épülő dobozforma kisterepjáró kevesebb mint négyméteres hosszúságával igazodik az indiai adórendszer kedvezményeihez, egyben jelzi, hogy a képviselet a modellt a tavaly bemutatott Creta alá pozicionálja.    


A Folyékony Szobrászat legújabb interpretációja szerint megrajzolt Carlino miniterepjáró formai részletmegoldásaiban hasonlít az i20 és Creta modellekre, szögletes vonalvezetésével, markáns sárvédőivel összhatása mégis egyedi. Az autó hasonlóan hátrahúzott fényszórókat és új hatszögletű hűtőmaszkot kapott, mint a legújabb szériagyártású Hyundai modellek. A Carlino oldalnézetben egy zsugorított Cretának hat, még a kerékjáratok is nagyon hasonlóak, de látni benne formai utalásokat a nagyobb, Santa Fe modellre is.  


Miközben a Cretát inkább a prémium kisterepjárók közé sorolják, a Carlino miniterepjáró azok számára jelenthet megoldást, akik megfizethető áron keresnek ilyen jellegű járművet. Mivel az új modell az i20 alapjaira épül, ezért nagyrészt annak 1,2-es benzines és 1,4-es dízelmotorjait örökli majd, amelyekhez ötfokozatú manuális és négyfokozatú automata váltókat kaphat.


Az előreláthatólag jövőre érkező és nyilvánvalóan visszafogottabb stílusú szériaváltozattal a Hyundai a szintén most bemutatott Suzuki Vitara Breeza, a Ford EcoSport, a Mahindra TUV300 és a Tata Nexon modelleknek kíván ellenfelet állítani.  


A tanulmány mellett itt kapott helyet a koreai gyártó Genesis luxusmárkája, valamint az N 2025 Vision Gran Turismo tanulmány is. A Le Mans stílusban épült, üzemanyagcellás meghajtású szupersportautó mindazt kifejezi, amire a Hyundai nagyteljesítményű N Performance sportmárkája képes lehet.


A Hyundai elhozta az új Sonata konnektoros hibrid változatát is Indiába, valamint üzemanyagcellás autóját is, amellyel a márka a környezettudatosságra kívánja felhívni a figyelmet.

Az autógyártó legújabb technológiai vívmányai között kiállította vadonatúj 1,0 és 1,4 literes T-GDI turbós benzinmotorjait. A már sorozatban gyártott hétfokozatú DCT duplakuplungos automata sebességváltó mellett kiállították azt a nyolcfokozatú automata váltót is, amelyet a jövőbeli elsőkerék-meghajtású modellekhez fejlesztettek ki.   

Forrás: autocarindia.comfinancialexpress.commotoroids.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei