Új Tucson változatot tesztel a Hyundai


A Hyundai Tucson csak nemrég mutatkozott be a piacon, ám a legfrissebb kémfotók arról árulkodnak, hogy a hobbiterepjáró további változatokkal gyarapszik.

Nemrég egy koreai parkolóban sikerült lefotózni a Hyundai Tucson legújabb generációjának egy álcázott példányát. Ez annál is inkább fura, hiszen a Tucson az autógyártó vadonatúj típusa, amely ráadásul a modell bevezetése óta sikerszériává vált.


A siker nem is csoda, hiszen az új, harmadik generációs Tucson a Folyékony Szobrászat 2.0 irányzatának megfelelően elődeinél sokkal jobban néz ki. Ezt pedig a vásárlók is bizonyítják, a Tucson soha nem látott érdeklődést mondhat magáénak, a 2014-es 47 306 darabos eredményt követően az új generációból tavaly 63 591 darab kelt el. A Tucson tehát sikeres, ezért korai lenne máris frissíteni.

Az álcázott prototípuson semmi sem utal arra, hogy bármilyen formai újítás történt volna a karosszérián, ugyanazok a lámpák, ugyanazok a lökhárítók, ami teljesen rendben is van, tekintettel arra, hogy – ahogyan az a fentiekből is kitűnik – a vásárlók szeretik ezt a formatervet.


Sokkal inkább lehetséges, hogy a fotókon látott autó egyike azoknak a hibridmeghajtásos Tucson modelleknek, amelyeket már tavaly Genfben beharangoztak. Az ott kiállított hibridek egyike 48V lítium-ion akkucsomagot és egy 14 lóerős elektromotort kapott, míg a másik egy konnektorról is tölthető hibridváltozat, ami 5 órás hálózati töltést követően akár 50 kilométert is képes megtenni kizárólag elektromos üzemben. Utóbbi egy 68 lóerős elektromotort kapott a 115 lóerős 1,7-es dízelmotor mellé.


Van azonban egy másik lehetőség is, hiszen a Tucson modellváltásával egyedül az üzemanyagcellás Tucson/ix35 Fuel Cell modell maradt, amely még a régi karosszériát kénytelen hordani. Amikor az ix35 Fuel Cell 2013-ban megjelent csak 76 darabot tudtak eladni belőle, 2014-ben 128-at, tavaly pedig 229-et. Ez a 433 db pedig jóval kevesebb, mint az eredetileg tervezett ezer példány.


A Hyundai pedig minden erejével arra törekszik, hogy minél több üzemanyagcellás autót tudjon értékesíteni, ami az öregedő ix35 karosszériájával idővel egyre nehezebb feladat lesz. Ha a fotókon látható autó lenne az utód, valószínűleg jóval többen látnának fantáziát a jövő hidrogénre épülő mobilitásában, hiszen amellett, hogy a Tucson tetszetősebb, modernebb kialakítású, külső megjelenése teljesen hétköznapi, funkcionalitása pedig vetekszik a hagyományos modellekkel.  

Forrás: hekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei