A kínai válság lehetőségeket nyitott a Hyundainak


A Hyundai jövendő vezetője szerint a vállalat elmúlt éve arról szólt, hogy megtanulta, olyan gyorsan kell döntéseket hoznia, akár egy technológiai vállalatnak.   

A 2017-es év a Hyundai számára igazi rémálom volt. A koreai gyártó eladásai éppen a világ legnagyobb autópiacán, Kínában több mint 50 százalékkal estek vissza a márka eladásai a sokat emlegetett amerikai rakétavédelmi rendszer kapcsán kialakult feszült diplomáciai helyzetben. A 2000-es évek eleje óta egyébként is hullámzó teljesítményt nyújtó Hyundai mostani helyzetét néhányan példa nélkülien nehézként jellemzik. 

Eui-sun Chung, a világ ötödik legnagyobb autógyártójának alelnöke viszont azt mondja, ez a helyzet lehetőséget adott a Hyundainak, hogy megerősödjön és arra is, hogy soha ne kerülhessen hasonlóan nehéz helyzetbe. "A múlt év tényleg komoly volt. De úgy hiszem, megtaláltuk a gyógymódot... Ez egy lehetőség volt számunkra , hogy a helyi keresletnek megfelelő termékeket fejlesszünk ki és új, helyi munkatársakkal egészítsük ki fejlesztési egységeinket" - mondta legutóbbi amerikai látogatása során.  


Az alelnök azt is elmondta, hogy az autógyártó kicseréli termékeit, szervezetét és formanyelvét, így szerinte még az idei év során pozitív jelekre számítanak. "Természetesen ez az év nagyon nehéz volt számunkra, de egyúttal azt is hiszem, hogy soha többet nem lesz majd ilyen lehetőségünk sem" - mondta, majd azt is hozzátette, hogy idén már arra számítanak, az eladások szintje idén a korábbi 900 ezer és 1 millió darab körülire állhat vissza.  

Amikor az újságírók rákérdeztek a Hyundai felsőkategóriás és alacsony árfekvésű modelljei közötti ellentétekre, Chung kifejezte bizalmát az autógyártó általános minősége iránt., ám rögtön azt is hozzátette, hogy eltart még egy ideig, amíg a márka minősége eléri a luxusgyártók, pl. a Porsche színvonalát.  A Hyundainak már megvan a saját, 2016-ban bevezetett luxusmárkája, a Genesis, ám az alelnök inkább azt emeli, ki, hogy a versenytársak egyre erélyesebben arra akarják kényszeríteni az autógyártót, hogy csökkentse Genesis modelljeinek árait. "Szerintem ebbe nem kellene belemennünk, Ezzel szemben meg kell találnunk azt az utat, aminek során az árainkat magasan tarthatjuk." - mondta erről. 


Az újságírók a Hyundai jövőbeli járműtechnológiai fejlesztéseiről is megkérdezték a vezetőt, aki szerint a vállalat ugyan későn szállt be a technológiai versenybe, ami kívülről úgy tűnhet, egyáltalán nem fejleszt ebbe az irányba. "Későn kezdtük, de csak azért, mert mindent megfelelően akarunk csinálni... Nem szabad csak azért gyors döntéseket hoznunk, hogy megmutassuk magunkat. Úgy hiszem, jól is kell csinálnunk, ami egyben azt is jelenti, hogy nyereségesen."  

Habár manapság az autógyártók egymással versengve jelentik be különböző technológiai vállalatokkal kötött szövetségeiket azért, hogy az autonóm járműtechnológia vezető pozícióit megszerezzék, Chung azt mondja, az autógyártó nem adja fel járműveinek biztonsági és minőségi színvonalát a feltörekvő technológiák kedvéért. "A technológia fontos, de úgy gondolom, nemcsak azért érdemes az emberek számára fejleszteni, hogy megmutassuk, mit tudunk" - tette hozzá.  


A Porsche 911 és a Tesla rajongójának tartott ifjabb Chung szerint az olyan autógyártóknak, mint a Hyundai valószínűleg változtatniuk kell üzleti modelljeiken azért, hogy túléljenek a folyamatosan változó világban és a tevékenységnek az emberek által irányított benzines autók gyártása helyett a szoftverek irányította elektromos autók felé kell elmozdulnia. "Ahogyan az elektronizálás és a zöld technológia felé közeledünk, a munka és minden más is megváltozik... Talán a döntéshozatal módja és annak gyorsasága kihívást fog jelenteni , hiszen egyre fontosabb lesz számunkra, hogy egyre inkább számítástechnológiai, vagy információtechnológiai vállalatokká váljunk és gyorsabbak legyünk, mint  többiek."  

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei