Milliárdokat fektet a Hyundai a jövő technológiáiba


A Hyundai csoport képviselői Dél-Korea pénzügyminiszterével folytatott megbeszéléseit követően bejelentették, hogy a következő 5 év alatt 21,5 milliárd dollárt fordítanak új fejlesztésekre, miközben további 45 ezer embernek adnak munkát. 

Dong-yeon Kim miniszterelnök-helyettes Korea pénzügyminisztere látogatást tett a Hyundai Motor Group Yonginban található Mabuk Környezetbarát Technológiai Központjában, majd találkozott a csoport képviselővel, köztük Eui-sun Chung alelnökkel is. "A Hyundai Motor elmondta, hogy a következő öt év során 21,5 milliárd dollárt fektet be és további 45 ezer alkamazottat foglalkoztat" - mondta Kim a megbeszélések után és azt is hozzátette, a tárgyalásokon a környezetbarát járművek, töltőállomások kormányzati támogatási rendszerével kapcsolatos problémák is szóba kerültek. 

A Hyundai Motor Group öt nagy üzleti területre kíván összpontosítani a jövőben: jármű villamosítás, okosautók, robot és mesterséges intelligencia, jövő energiaforrásai és a startup vállalkozások támogatása. Ez az első olyan alkalom, amikor a vállalat hivatalosan is bejelentette, hogy üzleti tervei között a robotok és a mesterséges intelligencia technológiák is szerepelnek. A konglomerátum ígéretei szerint elsőként az új üzletágak kutatásába, fejlesztésébe fektetik pénzüket és új munkahelyeket hoznak létre. 


Ezeken túlmenően a Hyundai csoport azt is bejelentette, hogy stratégiai tervei részeként befektet a csúcsminőségű startup vállalatokba, vagy közös vállalatokat hoz velük létre azért hogy ezzel támogassa elképzeléseiket. Az egyetemekkel és kutatási intézetekkel együttműködve egy új nyitott innovációs rendszert is felállítanak. 

Kim miniszterelnök-helyettes arra kérte a vállalatot, hogy több erőfeszítést tegyen megszerzett növekedésének megosztására az alvállalkozóival. A csoport a jövőben összesen 24 olyan fejlesztés-növekedési programot futtat, mint pl. az új technológiák közös fejlesztése,  professzionális műszaki képzések és helyszíni vezetési támogatás. Azt is tervezik, hogy kibővítve jelenlegi rendszerüket, csaknem 700 millió dollárral támogatják összesen 5300 tagból álló beszállítóik programjait. 


A Hyundai csoport kifejezte aggodalmát a környezetbarát autók támogatási rendszerének korlátozottságával kapcsolatban. A koreai kormányzat idén 238 millió dolláros keretet biztosít az elektromos járművek vásárlóinak támogatására, ami 30 százalékkal több, mint tavaly. A vállalat még több hidrogénkút felállítását sürgette és olyan töltőállomások létesítését is szorgalmazta, amelyek több mint 250 kW teljesítményre is képesek. 

"Folyamatosan fejlesztjük töltőállomás-hálózatunkat,  egységesítjük azt, így idejében tudunk nagyteljesítményű töltőket biztosítani. Emellett beruházásokra ösztönözzük a közületi és magáncégeket is, hogy elsőként az autópályák mentén létesítsenek üzemanyagcellás töltőállomásokat és azt is fontolják meg, hogy az év végéig más térségekben is ilyeneket hozzanak létre."


A Hyundai csoport értékesítési eredményei 2017-ben meredeken zuhantak. A világ ötödik legnagyobb autógyártója képtelen volt felvenni a versenyt olyan fontos piacokon, mint az Egyesült Államok, ahol a hobbiterepjárók iránti kereslet az utóbbi években csúcsra ért. Emellett a vállalatcsoport Kínában is a két ország közötti politikai csatározások áldozatává vált. 

A károsanyag-kibocsátási botrányok és az egyes kormányzatok korlátozásai miatt az autógyártók világszerte milliárdokat fektetnek az elektromobilitás fejlesztésébe. A Reuters szerint Amerikában 19 milliárd dolláros, Kínában 21 milliárd dolláros, míg Németországban 2 milliárd dolláros befektetéseket jelentettek be az egyes autógyártók. 


Forrás: businesskorea.co.kr, handelsblatt.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei