Független márkanév lesz a Hyundai összkerékhajtási rendszere



A Hyundai Motor tervei szerint elektronikusan vezérelt saját fejlesztésű HTRAC összkerékhajtási rendszere a Genesisen túl a jövőben önálló márkanévként a Hyundai kínálatában is megjelenik.  

A Hyundai Motor 2013-ban, az azóta Genesis G80-ként frissített második generációs Hyundai Genesis modellben mutatta be vadonatúj összkerékhajtási rendszerét,a HTRAC névre keresztelt rendszert eddig csak a Genesis további modelljeibe építették be. A koreai gyártó azonban bővíteni szeretné a rendszer elérhetőségét és az Audi Quattro, a Mercedes-Benz 4Matic vagy a BMW xDrive márkanevekhez hasonlóan önálló márkanévként a jövőben Hyundai modellekhez is elérhető lesz,  

A HTRAC elnevezésben a "H" a Hyundai Motorra utal, míg a "TRAC" az angol traction, azaz útfogás első négy betűjeként a négykerék-meghajtás technológiai jellemzőjét kívánja tükrözni. Ez az eddig csak a Genesis márkához kínált rendszer az útviszonyoknak megfelelően elektronikusan szabályozza az első és a hátsó kardántengelyekhez jutó vonóerő mértékét. A hagyományos, korlátozott első és hátsó tengelyekre irányuló erőátvitelre képes mechanikus négykerék-meghajtási rendszerekkel ellentétben a HTRAC a sebesség és az útviszonyok figyelembevételével szabadon,korlátozás nélkül szabályozza a vonóerőt és a fékerőt az első és a hátsó kerekek között. A HTRAC stabil vezetési körülményeket tud biztosítani csúszós utakon, hirtelen kanyarodásoknál és a téli havas, jeges utakon.   


A HTRAC technikai képességit a Genesis márka keretein belül már bizonyította, a vásárlóktól érkező pozitív visszajelzések miatt pedig a Hyundai most a rendszer szélesebb elérhetősége mellett döntött. Jelenleg a Genesis márka három típusának több mint 60 százalékában megtalálható a HTRAC rendszer. A Genesis G90 zászlóshajó esetében ez az arány eléri a 90 százalékot. A HTRAC önálló márkává válása szimbolikus jelentőségű is, hiszen ezzel a német gyártókhoz hasonlóan a Hyundainak is lesz saját, független összkerékhajtási rendszere.

A 2018 februárjától gyártásban lévő új Hyundai Santa Fe lehet az első olyan modell,amely a Genesis mellett felszerelésre kerülhet az új HTRAC rendszerével. Mostanáig a Hyundai autóit olyan elektronikus négykerék-meghajtási rendszerrel szerelték fel, amelyek olyan szisztematikus elnevezést kaptak, mint a 4WD vagy AWD.   


Az új Santa Féhez kínált új generációs HTRAC rendszert ún. "Multi-terep" technológiával látják el, amely optimális tapadást biztosít a legváltozatosabb terepviszonyok között is. A Multi-terep funkció a vetet számára lehetőséget ad arra, hogy különböző vezetési módok között válogasson, úgymint normál, havas, sáros, homokos vagy épp off-road mód. 

A Hyundai Motor a jövőben változatos típusokban kívánja kihasználni a HTRAC technológia előnyeit. Ilyen hajtási rendszer kerülhet beépítésre többek között a Veloster később megjelenő nagy teljesítményű N változatában  


"Amíg a múltban az összkerékhajtási rendszereket elsősorban olyan off road típusokba szerelték, mint a hobbiterepjárók, manapság a technológiát a fejlett vezetési élményt kereső ügyfelek igényeihez igazodva egyre több limuzinban és luxusautóba beépítik" - mondja az iparág egyik képviselője. "Miután a Hyundai Motor bevezeti saját független négykerék-meghajtási rendszerét,a márka értéke tovább növekedhet."

Forrás: etnews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei