Kerékagymotort és automata parkolórendszert fejleszt a Hyundai

 
A Hyundai Motor elektronikai beszállítójaként a Hyundai Mobis bejelentette, hogy még idén automata parkolórendszert mutat be, amely mellett a kerékagyba épített villanymotorral forradalmasítanák az elektromos autókat.  

A vezetőtől teljesen független, automatikus parkolórendszer lehetővé teszi, hogy a jármű saját maga álljon be egy üres parkolóhelyre azután,hogy a vezető kiszállt az autóból. A teljesen automatikus működés a fejlett autonóm érzékelőtechnológián alapul és igénybe veszi az autóban felszerelt ultrahangos, LIDAR érzékelőket, kamerákat, valamint a nagyfelbontású térképeket, illetve a parkolóházak infrastruktúrájához kapcsolódva kommunikál is.  

A gyártó emellett a 2021-re elkészülő teljesen autonóm elektromos járművekhez addigra elkészíti saját kerékagymotorját is. Az e-Corner Modul névre keresztelt integrált rendszerben egy kompakt egységben kap helyet egy villanymotor, egy elektronikus lengéscsillapító, egy elektromos fékrendszer és elektromos kormányzás is,amely így minden egyes kerékhez csatlakoztatható. Ezzel a központi erőforrás és a hagyományos felfüggesztés kapcsolatrendszere helyettesíthető lenne, ám akár összkerékhajtási funkciót is kaphat az ilyen kerékagymotorokkal felszerelt elektromos vagy üzemanyagcellás autó.   


"A CES 2018-as kiállításon bemutatott technológiák hosszú évek autonóm, környezetbarát, infotainment és ember-gép interfész területén végzett kutató-fejlesztői munkájának eredményei" - mondta Young-sok Ko, a Hyundai Mobis fejlesztési stratégiai és tervezési részlegének alelnöke. "Tisztában vagyunk azzal, hogy a mobilitás definíciója gyorsan változik. A Hyundai Mobis a felhasználói élményt helyezi az új mobilitás meghatározásának középpontjába. Arra törekszünk, hogy támogassuk és lehetőséget adjunk egy kiváló élményre azzal, hogy emberközpontú, környezetbarát platformot hozunk létre az autonóm vezetés korszakában."

A jövő mobilitás-technológiájának vezetőpozíciójának elérése érdekében a Hyundai Mobis a jelenlegi 7 helyett 2021-re bevételének 10 százalékát kívánja kutatás-fejlesztésre fordítani. A fejlesztési befektetések felét az autonóm technológia érzékelőinek,hangfelismerő és biometrikus szenzorok fejlesztésére fordítják majd. 

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei