Koreában is bemutatkozott az új Hyundai Veloster


Miután az év elején Detroitban lerántotta róla a leplet, a Hyundai Motor saját, hazai piacára is bevezette a 2+1 ajtós megoldásáról ismert Veloster sportkupé második generációját.   

A vadonatúj, második generációs Hyundai Veloster kétféle, az amerikai piacra készülő modellekhez képest némileg módosult erőforrás-kínálattal kerül piacra Dél-Koreában. Az alapváltozatot a korábbi 1.6-os szívómotor helyett a Hyundai új fejlesztésű 1.4 literes, turbófeltöltéses T-GDI motorja mozgatja, amely mellett az 1.6-os T-GDI erőforrás is elérhető lesz. A Veloster alapára 21 millió won (kb. 4,9 mFt), míg a nagyobb motorral ellátott, jobban felszerelteké 24 millió won (kb. 5,6 mFt).    


Amíg az 1.6-os T-GDI erőforráshoz manuális váltó jár, addig a kisebb 1.4-eshez egy hétfokozatú duplakuplungos automatát párosítottak azért, hogy ezzel is fokozzák az autó vezetési élményét. Ezzel a kisebbik turbómotoros változat átlagfogyasztása 7,6 liter száz kilométeren, míg a nagyobb változat 7,9 litert fogyaszt. Az autógyártó szerint a kisebbik benzinmotort úgy fejlesztették, hogy még viszonylag alacsony fordulatszámon is megfelelően nagy nyomatékot biztosítson, míg a nagyobbik motorhoz egy túltöltő rendszer is jár.   

A Hyundai új Veloster modelljében is megtalálhatjuk a vállalat legújabb fejlesztésű biztonsági felszereléseit. Ezek között van frontális vészfékrendszer, holttérfigyelő rendszer, sávelhagyásra figyelmeztető és sávtartó rendszer és hátsó keresztirányú forgalomfigyelő rendszer. 


A Hyundai Motor januárban, a Detroiti Autószalonon mutatta be a teljesen új generációs Veloster sportkupét, valamint annak nagyteljesítményű Veloster N változatát. Ezen a kiállításon a Veloster világpremierje mellett a vállalat a nagyteljesítményű modellek mellett új elektromos és félig önvezető jármű-technológiáit is kiállította. 

A Hyundai 2018 közepétől az Egyesült Államok piacán az 1.6-os T-GDI mellett egy 2.0 literes szívóbenzines erőforrással is kínálja majd a Veloster új változatát. A vállalat azt is közölte, hogy a nagyteljesítményű N változat a világ legfontosabb piacain az év vége felé mutatkozik be, ám Dél-Koreában nem tervezik ezen modell bevezetését.

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei