Dönci autósmoziba ment


Elkészült végre az AutóSámán.hu legújabb autótesztje, amelyben a főszereplő a tavaly próbált Hyundai Ioniq konnektoros hibridváltozata volt. És egy kicsit Dönci is.

Gáborral már néhány éve ismerjük egymást, igaz, elsősorban virtuálisan, az interneten keresztül. Ha jól emlékszem, még az új Hyundai i20 kapcsán kereste meg a blogot és ajánlotta nekem is az épp akkor forgatott i20 CRDi tesztjét, amit ő Autósmozinak nevezett el. Egyébként a filmek különlegessége, hogy azok egyetlen Iphone mobiltelefonnal készültek, a végeredmény viszont ennek ellenére minden esetben kritika nélkül élvezhető minőségű volt. 


Persze Gábor ekkora már AutóSámánként posztolta érdekes híreit, beszámolóit és autós tesztjeit az oldalára, amit kiegészített a Youtube csatornára feltöltött Autósmozikkal. Most hogy a múltat keresgéltem, a legrégebbi ilyen felvétel éppen egy második generációs Hyundai i30 kombi tesztje volt. Ahogyan nekem, úgy Gábornak sem ez a fő foglalkozása, viszont amíg én egy hazai bolthálózat vidéki központjában, tehát teljesen más területen dolgozom, addig ő egy flottalízing-cég vezetőjeként napközben is autókkal foglalkozhat. 


Legközelebb a Hyundai Tucson, majd a Kia Niro és Optima bemutatóján futottunk össze és beszélgetve megállapítottuk, hogy a fentiek miatt sok mindenben hasonlítunk Hasonlóan gondolkodunk az autózás világáról és a civil életünk kiegészítéseként ugyanolyan elborult bloggerek vagyunk mindketten. Sőt, bizonyos szempontból jól kiegészítjük is egymást, hiszen amíg én a Hyundai csoportról írok elsősorban, addig a Sámán jóval nagyobb tapasztalatot gyűjtött más márkák autóival is. 


Aztán tavaly év végén megkapta tesztre ugyanazt a Hyundai Ioniq Plug-in tesztautót, ami nálam is járt már, a Sámán pedig megkérdezte, nem volna-e kedvem részt venni az autóról készülő Autósmozi forgatásán. Először vonakodtam, hiszen nem terveztem arra a hétre már (karácsony előtti utolsó hétvége volt) Pestre utazást, meg hát nem vagyok én annyira exhibicionista, elég nekem a blogírás. Másnapra viszont meggondoltam a dolgot, rábólintottam, hiszen Hyundai bloggerként egy ilyen alkalmat nem tudtam kihagyni, meg kellett mutatnom magam. 


A mozit a Hungaroring melletti utakon forgattuk le egy szombati napon, amikor a külső hőmérséklet maximum 4-5 fok lehetett. Át is fagytunk az egész délelőtti "munka" során, ami nem véletlenül került idézőjelbe, hiszen mindketten élveztük a beszélgetést, miközben Gilberto mester és Kata elkészítette a teszt remek képi anyagát. Az Iphone-t már nem vették elő, az állványok, mikroportok és drónok használata viszont valódi profi munkára utalt. A mozgó vágóképekhez pedig a saját i30 kombimat is igénybe vettük. 


Izgalmas nap volt, aminek végén egy óvatlan pillanatban el is loptam egy kicsit a tesztautót, amíg a többiek a másik autóban a menetrögzítő kamerák tesztfelvételeivel voltak elfoglalva, így tettem néhány kört a Hungaroring körül. Végeredményként annyi anyag gyűlt össze, hogy az eredetileg tervezettet újra kellett vágni. De talán jobb is így, hiszen egy nagyon izgalmas, pörgős Autósmozit sikerült összehozni. De ez az AutóSámán többi videója alapján már természetes. 

És íme, a végeredmény, fogadjátok szeretettel:


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei