Tiszta élmények - Hyundai i30 N menetpróba


Komolyan vették a feladatot a Hyundainál, és olyan sportkompaktot készítettek az i30-ból, ami nem a legjobb köridőre tör, hanem a legtöbb élményt nyújtja, ha kanyargós úton autózunk vele, vagy akár egy versenypályára visszük. Mi is ezt tettük az i30 N-nel.

Csordás Gábor

Néhány hónapja a bemutatóján még csak láthattuk a Hyundai első igazi sportmodelljét, most azonban már vezethettük is, méghozzá nem akárhol. Már a premieren is látszott, hogy nem vették félvállról a feladatot a koreai márkánál. Kezdetnek a BMW M részlegének korábbi vezetőjét szerződtették, Albert Biermann pedig a tapasztalatán kívül az alaposságát is magával hozta. 


A Nürburgringen nyitottak tesztközpontot, többek között ezt is jelképezi az N részleg emblémája. Nem oda, hanem egy másik versenypályára, a Róma melletti Vallelungára vitték el a menetpróbát, ami mindennél jobban jelzi a szándékaikat.


Nem csak optikai tuning
A parkolóban felsorakozott autókon már első ránézésre is látszik, hogy az i30 sportváltozatáról van szó, és nem csak a világoskék szín miatt. Nagy légbeömlős, piros szegélyes lökhárítót, 18 vagy 19 colos kerekeket és kétoldalt kivezetett kipufogót kapott az i30 N, és bár a hátsó szárnya nem olyan markáns, mint a Civic Type R-nek, de ötletes, hogy a háromszög alakú harmadik féklámpa a versenyautókét idézi. 


Persze az optikai tuning még nem minden, a lemezek alatti technika tökéletesítésével többet foglalkoztak Hyundainál. Azt a kétliteres, négyhengeres, turbós benzinmotort vették alapul, ami a gyártó más típusaiban már megtalálható, de felkészítették arra, hogy ebben az autóban nem fogják kímélni. Javítottak a kenésén és a hűtésén, az erőátvitel erősebb kuplungot és szinkrongyűrűket kapott, a féknyergek is egy nagyobb típusból származnak – magyarázza a bemutatón Biermann. 


Olyan autót akartak készíteni, ami megszólítja a vezetés szerelmeseit, és elérhető áron, drága alkatrészek használata nélkül minél több élményt nyújt nekik. Nem törnek körrekordokra, ami már az i30 N teljesítményén is látszik, de a 250 lóerős alapmodell így is simán tartja a lépést a Focus ST-vel és a Golf GTI-vel. Ott van aztán a Performance kivitel, nagyobb átmérőjű féktárcsákkal, elektronikus differenciálzárral és 275 lóerővel.


Versenypályára is vihető
A vezetést közúton kezdtük, és bámulatos, hogy már itt is mi mindenre képes az i30 N. A kormánykeréken lévő gombokkal többféle üzemmód közül lehet választani, és talán érthető, hogy az Eco most nem érdekelt minket. Normal módban egy teljesen élhető kompakt autónak tűnik, Sport módban feszesebb lesz a kormányzás és a lengéscsillapítás, a hangja is izgalmasabbá válik. A csúcs az N mód, amiben egészen meglepő durrogásra képes a kipufogó, de ezt érdemes inkább a zárt pályára tartogatni, mert már kényelmetlenül rázós is lesz az autó, aminek egyébként tetszés szerint egyenként is állíthatjuk a paramétereit. 


A Róma környéki kanyargós utakon az i30 N kormánya él a kezünkben, a futóműve példásan stabil, és a vezetés klasszikus élményét keresőknek jó hír, hogy az autó hagyományos kéziféket és kézi váltót kapott, automata egyelőre nincs is hozzá. Határozottan és gyorsan kapcsolható a váltókar, szinte beszippantja magát a fokozatokba, az élményt automatikus gázfröccs fokozza, ami a kormánykerékről egyszerűen ki is kapcsolható.


Az élmények nagyobb része még hátravolt, az i30 N-t ugyanis nem csupán a Nürburgringen tökéletesítették, de a Hyundai szerint azt sem veszi zokon, ha rendszeresen elvisszük egy versenypálya nyílt napjaira. Vallelunga pedig remek hely, a kompakt, de intenzíven kanyargós pálya egyszerűen megtanulható, és nagyszerűen fekszik az i30 N-nek. Az instruktorok sem spórolták el a tempót, ilyen gyorsan inkább csak ennél izmosabb sportkocsik menetpróbáján szoktunk menni. 


Mindent kihozhattunk tehát a Performance változatból, ami a fáradás legkisebb jelét sem mutatta a hajsza közben. 275 lóerő már éppen elég ahhoz, hogy a saját határainkat feszegessük vele, N módban precízen tehető rá a kanyarokra, ahonnan a differenciálzárral elég határozottan húzza ki magát. A tapadásban nagy szerepet játszanak a gumik, és az i30 N-hez saját abroncsot fejlesztett a Pirelli, amit az oldalfalra írt HN feliratról lehet felismerni. Csak a nagy kanyargás közben tűnt fel, hogy az ülések oldaltartása lehetne jobb, közúton egyébként megfelelő alátámasztást adtak.


Rajtautomata is került az autóba, amit annyiszor használhatunk, ahányszor akarunk, feltéve, hogy két gyors start között legalább három perc telt el. A magasra tett érintőképernyőre pedig különböző menetadatokat lehet kitenni, bár ezt figyelni úgysem lesz sok időnk. Az i30 N ugyanis teljes embert kíván, a klasszikus értelemben vett élményautó, ami ezzel könnyen felkerülhet a kívánságlistákra. 8 millió forintos alapárát mindenesetre éppen a Golf GTI ára alá lőtték be.

Forrás: Autó és Stílus magazin

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei