A hétköznapok hősei - Dönci Hyundai autói
A blog kapcsán sokszor ülök be újabbnál újabb Hyundai vagy éppen Kia tesztautókba, de kevés szó esik közben saját autóinkról, ezért most ezt közkívánatra pótolom.
A Hyundai márkával való megismerkedésem történetét már a blog kezdetén megírtam, akinek esetleg ez nincs meg, az Dönci sztorija címen ezen a linken megtalálja. De a mostani írás témája a jelenlegi járműparkunk, a „közösségi térben” ugyanis többen a szememre vetették, hogy reklámemberként mindig csak az új, éppen tesztelt autókat tolom az előtérbe, miközben azt sem tudják, egyáltalán van-e még saját Hyundai autóm. Nos, őket megnyugtathatom, van több is és azért nem beszélek, nem írok róluk, mert egészen egyszerűen fogalmazva nem történik velük semmi különös.
Jelenleg a „legöregebb” Hyundai az idén éppen tíz éves első generációs, ötajtós dízel i30 (1.6 CRDi HP Comfort), amit még a gazdasági válságnak köszönhetek. Akkor hihetetlenül jó áron tudtam megszerezni az autót és ezzel hatalmas lépést is tettünk, hiszen a vásárlással a család autóflottája megduplázódott, az addig családi célra használt Getz a feleségemhez került. Az autót nagyon megszerettük, értő Hyundaiosként tudtuk, mennyivel jobb, tágasabb, minőségibb, mint az addig használt autóink, én pedig különböző kiegészítőkkel tettem még egyedibbé. Kapott üvegsötétítést, konfortindexet, első szélterelőket, visszapillantóba integrált képernyővel felszerelt tolatókamerát, beépített trafijelzőt, tükörindexet, MS Design lökhárítómaszkot és LED nappali menetfényt is. Ja és a borzasztóan halk indexet egy régi H-1 ajtónyitásra figyelmeztető kolomppal tettük hallhatóan egyedivé.
Az elmúlt tíz év során összesen három nagyobb hibára tudok visszaemlékezni. A szinte új autó egyszer csak letiltott, lekorlátozta a tempót, majd ez egyik pillanatról a másikra elmúlt. Az utólag beépített, gyári kapcsolós tempomat vezérlőegységét ugyan kicserélték, a korlátozást meg is szüntették, de apró torpanások így is maradtak. Végül egy szerencsés véletlen folytán kiderült, hogy a cseh gyártású tempomat alkatrész volt a ludas és az újravezetékelés megoldotta a gondot. Később a gyári kormány bőrhuzatát kellett garanciában újrahúzni, mert melegben hajlamos volt „izzadni”, mellette egy kanyarstabilizátor pálcát is cserélni kellett. 2014-ben előbb a hátsó, majd egy évvel később a hátsó fékbetéteket és tárcsát kellett cserélni az autón. Nagyjából 2 éve lehetett, amikor a motortérből erős fémes csattogás hallatszott, a generátor haldoklott, de az utcánkban lévő autószerelő mesternek hála, sikerült egy felújítással megúsznunk. Néhány hete pedig szintén a generátor rendetlenkedett, a feszítőgörgők eltörtek, amit a mester néhány tízezer forintért kicserélt.
Ennyi. Ennyi hibája volt az elmúlt tíz év alatt. Időközben 2015-ben az autót átadtam a feleségemnek, amikor a család bővülése miatt egy újabb Hyundait vettünk. Ha jól emlékszem, az i30-at nagyjából 100 ezer kilométeres futásteljesítménnyel adtam át hatévesen, az elmúlt négy év során további 40 ezer kilométer szaladt az autóba. Elsősorban városban, munkába járásra, bevásárlásra használja, de azért hétvégéken gyakran meglátogatja tőlünk 30 kilométerre élő szüleit is. Az autó éves karbantartását és ellenőrzését minden évben márkaszervizben végeztetjük el, amit a MyHyundai rendszerben már a kezdetektől rögzítenek. Annak ellenére, hogy az autó mostanában csak városban fut, a fogyasztása 5,5 – 6 liter között mozog, a tartósságra pedig elég bizonyíték, hogy a tizedik éves műszaki vizsgára mindössze egy darab helyzetjelző izzót kellett kicserélni. Pedig különösebben nem figyelünk oda az autóra, még az olajszintet sem szoktam gyakran ellenőrizni.
2015-ben aztán megint csak új kor köszöntött be, amikor megérkezett a családba az i30 1.6 CRDi LP Comfort kombi képében az első európai gyártású Hyundai került a családba. Ez az autó abból a szempontból is érdekes, hiszen a két autót összevetve látszik igazán, hogy mennyit fejlődik a Hyundai az egyik generációról a másikra. Az üléshelyzet egészen más, az újabban mélyebben ülünk, más szögben áll a kormányt, jóval felnőttesebbnek hat az autó. Viszont hiába ugyanolyannak tűnik a két autó motorja (1.6-os 115, illetve 110 lóerő), a két autó viselkedése egészen más. Ugyan a kombiban jóval finomabban jár, azonban ezzel együtt – főleg terhelten – nem ugrik annyira, mint a harsányságával együtt fickósabbnak ható régi ötajtós. Ebben nyilván nagy szerepet játszik, hogy amíg a 2009-es kompakt még az Euro 4-es, addig a 2015-ös kombi már az euro 6-os környezetvédelmi szabványt teljesíti.
Bevallom, sokakhoz hasonlóan én is egy kicsit féltem attól, hogy a megtapasztalt és megszokott koreai minőség és tartósság a cseh összeszereléssel elveszhet, de az elmúlt négy év bebizonyította, hogy a félelmeim nagyrészt alaptalanok voltak. Az autó felszereltségét próbáltam már a megrendeléskor úgy alakítani, hogy az igényeimnek a legmegfelelőbb legyen, ezért jóval kevesebb utólagos cuccot kellett azóta beépíteni. Amit a korábbi tapasztalataim alapján fontosnak tartottam, az egy beépített menetrögzítő kamera, valamint egy Mobileye vezetéstámogató rendszer, ami hangos sípolásával már többször megbízhatóan segített a ráfutásos találkozásokat elkerülni. Persze ez is kapott szélterelőket és hátsó üvegsötétítést, utóbbit egy kicsit el is szúrtam, mert a legsötétebbet kértem, ami a belső tükör képét a hátsó ülések mögé szerelt hálóval együtt felhősebb időben eléggé sötétté teszi.
A negyedik éves szervizhez közeledve az 57 ezret futott autó természetesen szinte hibamentesen végzi a dolgát, a műszaki vizsgán is természetesen gond nélkül ment át. Azért csak szinte, mert a bal hátsó tolatóradart egyszer már garanciában cserélni kellett és nagyon könnyen elképzelhető, hogy további radarok is cserére szorulnak, mostanában ugyanis a középsők gyakran indokolatlan tárgyakat jeleznek. A hétköznapokon persze én is csak a munkába járásra használom az autót, gyakran még 15 kilométert sem teszek meg naponta.
A start-stop rendszer ma már szinte alig kapcsol be, valószínűleg az akku miatt, de a márkaszerviz szerint az autó ettől még évekig működik tovább. Persze a blog miatt rendezvényekre vagy a tesztautók miatt jóval gyakrabban járok autópályán, az átlagfogyasztásom nekem is 5,5 – 6 liter között alakul. De ha nem sietek, pályán 120 km/órával egyenletesen haladva akár 5 liter alá is tud menni az átlagfogyasztás-mérő, amivel az autó több mint ezer kilométert is meg tud tenni. Ráadásul egy-egy ilyen alkalom közben az akku is eléggé feltöltődik ahhoz, hogy a start-stop rendszer is újra aktiválódjon. Ami viszont mindkét autónál feltűnő hiba, az alacsony hasmagasság, ami miatt a felszerelt vonóhorog elektromos csatlakozója a legkisebb emelkedőn is fennakadhat.
És hogy mit hozhat a jövő? Még nem tudjuk. A tízéves i30-hoz hasonló felszereltségű legolcsóbb benzines most kb. ugyanolyan áron van, mint anno a dízel volt. Viszont nekünk egyértelműen valami akkumulátoros a jövőkép, de azon belül még nem tudjuk, mi legyen. A feleségemnek méretével és magasabb építésmódjával a Kona tetszik leginkább, ám második autóként használva az elektromosra még nem adja ki a matek, így most a nemsokára érkező Kona hibrid, vagy inkább egy (Kia Niro) PHEV lenne a leginkább kedvező költséghatékony alternatíva. Én egyelőre még biztosan nem váltok, legalábbis amíg nem jön egy nagy csomagterű, családi használatra alkalmas konnektoros plug-in autó. Egy biztos, Hyundai lesz... vagy Kia. Aztán majd meglátjuk, mit hoz az élet.
Dönci Hyundai Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
