Minden terepen bizonyított az új Hyundai Tucson


Visszatért gyökereihez a Hyundai, így kompakt terepjáróját ismét Tucson névre keresztelte, amely kifinomult stílusával és modern felszereltségével komoly fejtörést okozhat konkurenciájának.

Immár Magyarországra is megérkezett a Hyundai vadonatúj szabadidő-autója, amelyet egy különleges menetpróba keretében már ki is próbálhattunk. Az új modell bevezetése mérföldkő a Hyundai történetében, hiszen a Tucson teljesen megújult merész, sportos külső-belső arculata teljes mértékben szakít az Európában ix35 néven futott előddel és egyben magában hordozza a koreai márka formatervezési evolúciójának összes elemét is.   


Elődjénél markánsabbá, egyúttal jóval elegánsabbá vált a Hyundai védjegyének számító hatszögletű hűtőmaszk, amely a fényszórókkal együtt egyedi megjelenést kölcsönöz az autónak. Oldalnézetben a kerékívek aszimmetrikus kialakítása és a hátsó kerék feletti „Z” karaktervonal teszi különlegessé a formatervet, míg a hátsó kialakítás vízszintes vonalaival leginkább letisztultnak nevezhető.


Az új Tucson szinte teljes mértékben átvette elődje motorkínálatát, hiszen az 1,6-os, 132 lóerős szívóbenzines mellett 116 lóerős 1,7-es, illetve kétféle (136 és 185 lóerős) teljesítményszinttel rendelkező dízelmotorral kapható az autó. Újdonság a Velosterben és az i30 Turboban is dolgozó 1,6 T-GDI turbómotor, amely 177 lóerős teljesítménnyel és 265 Nm maximális nyomatékkal mozgathatja az autót.


A forgalmazó hazai bemutatóját egy vezetéstechnikai pályán tartotta meg, ahová már az új Tucsonokkal juthattunk el. Elsőként érkezve a kéttucatnyi tesztautó közül egy jól felszerelt, 1,6 T-GDI motoros, de kézi váltós példányt választottam. A vadonatúj motor igazán jól teljesített a Zsámbékra vezető autópályás próba során, az erőforrás már alacsony, 1 500-as fordulat felett terhelhető, de igazán kétezres fordulat felett viszi kellő nyomatékkal a nem éppen apró karosszériát, pörgetve pedig kimondottan dinamikussá válik a Tucson, miközben zajszintje kellemesen alacsony szinten maradt.


Az utaskabin megfelelően tágas akár öt személy számára is, a fejtér viszont csak a panoráma üvegtető nélküli kivitelek esetén nevezhető bőségesnek, azzal együtt a hátsó sorban mér nagyon közel kerül az ott ülő feje a tetőroló burkolatához. A csomagtér mérete a gyári adatok szerint mankókerékkel 513 liter, ami viszont teljes értékű pótkerékkel 488 literesre szűkül, de annak, akik pakolni szeretne, úgyis inkább egy kombi, pl. egy i30 vagy i40 wagon lehet ideális.


Amíg autópályán a finoman, de határozottan visszaterelő sávtartó automatika gondoskodott a biztonságunkról, addig a tanpályán különböző feladatokon keresztül tapasztalhattuk meg a Tucson menetstabilitását, illetve terepképességeit. A magasabb felépítésű autó a műgyantával borított, vízfüggönyökkel áztatott tesztpályákon még a hajtűkanyarokban is kiválóan bizonyította stabilitását, igaz ugyan, hogy a kisodródást szimuláló rántópad jóval nagyobbat dobott rajta, mint a nála alacsonyabb súlyponttal rendelkező i40 modellen.


Habár a hobbiterepjárók többsége élete során szinte soha sem hagyja el a kiépített utakat, a Tucson összkerékhajtású változatait kipróbálhattuk tereppályán is, természetesen profi instruktorokkal a vezetőülésben. Az élmény itt is hatalmas volt, leteszteltük az autó oldaldőlését, illetve előre-hátra is – a körülményekhez képest könnyedén – felkaptattunk az igen meredek, 40-50 %-os emelkedőkön. Mindössze a terepszögekre volt érdemes odafigyelni, néhány meredek lejtőről csak kikormányozva tudta vízszintbe hozni az autót a vezető.


Az Hyundai új kompakt crossoverének árlistáját is a rendezvényhez kapcsolódóan hirdették ki. Az új Tucson alapára 5 799 ezer forint, a turbófeltöltős benzines felára pedig éppen félmillió forint. A legolcsóbb, 1,7-es dízelvariáns 6 499 ezer forintért lehet a miénk, míg a kétliteres LP változat ennél 600 ezer, a legerősebb, 185 lovas változat pedig egymillió forinttal kerül többe. Az új turbómotorhoz és a kétliteres dízelekhez rendelhető összkerékhajtás felára 600 ezer forint. 


Az új Tucson ötféle felszereltségi szinttel érkezik a magyar Hyundai kereskedőkhöz. A márkától megszokott módon már a Life szinten teljes a biztonsági arzenál, így a hat légzsák, blokkolásgátló, menetstabilizáló, járműstabilitás-szabályzó mellett a lejtmenetvezérlő, a visszagurulás-gátló, az aktív fejtámaszok és a szintén aktív motorházfedél is az alapellátmány részét képezik.  


Az elsőkerék-hajtású 1,6-os szívóbenzines, illetve a dízelmotorok alapáron kapják a motorleállító automatikát, míg ugyancsak a motortól függően 16-os vagy 17 colos, kerekenkénti nyomásérzékelővel ellátott könnyűfém felnik járnak az autóhoz, de az automata fényszóróvezérlésért, a négy elektromos ablakemelőért, az elektromos mozgatású, fűthető külső tükrökért, az integrált, bluetooth kihangosítóval felszerelt rádió-CD-ért, a multifunkciós kormánykerékért, az első kartámaszért és a manuális légkondicionálóért sem kérnek pluszpénzt. Akinek ez kevés volna, a Life Plus csomagban tolatóradart, bőrkormányt és váltógombot, tetősínt és sebességtartót vásárolhat 200 ezer forintos felárért.


A következő, Comfort szinten 700 ezer forintért már olyan tételek is a fedélzetre kerülnek, mint többek között a kormánykarakterisztikát változtató Flex Steering rendszer, a 17 colos könnyűfém kerekek, az első-hátsó szürke védőlemez, ködlámpa, a statikus kanyarfényszóró, a LED-es hátsó lámpatest, az elektromosan behajtható, irányjelzős külső tükrök, a tetősín, a dupla kipufogóvég, a króm belső kilincsek, az első ülésfűtés  a kétzónás klíma és a sebességtartó automatika.


Premium felszereltség választása esetén a fentieken túl már sávtartó rendszert is kapunk, a 17 colos könnyűfém felnikre Continental abroncsok kerülnek, hátul sötétítettek a hővédő oldalüvegek, jégmentesítő van az első szélvédőn, elől-hátul parkolóradarok figyelnek, ülésfűtés jár a hátsó utasok is, 4,2 colos színes Supervision kijelző kerül a műszeregységbe és alapáras a sebességkorlátozó táblafelismerő rendszer, a tolatókamerával ellátott TomTom navigációs rendszer is és az esőérzékelő.


A csúcsot jelentő Executive változat a Premiumnál még 100 ezres feláras tételnek számító 19 colos könnyűfém keréktárcsákat alapból megkapja, a fényszórókban LED-ek világítanak, a Comfort és Premium szinten még 50 ezer forintért kínált kormánykerékfűtés itt széria, de ezen a szinten az elektromos állítású első ülések, az intelligens kulcsfelismerő rendszer, a nyomógombos indítási rendszer, a Premium esetén 160 ezer forintos pluszt jelentő intelligens elektromos csomagtér ajtó is alapáron jár.


A bevezetési időszakban az új Tucson az Executive modellre épülő Sun Limited szériában is megvásárolható. Az 1,6 T-GDI, illetve a két 2,0 CRDi motorokkal elérhető változatban a LED-es belső világítással kiegészített panoráma napfénytető és a teljes bőrkárpitozás jelenti a pluszt.


Az előre kidolgozott szintek mellett lehetőség van továbbii csomagokkal is bővíteni az új Tucson felszereltségét, amelyekkel tovább növelhető az autó biztonsága és kényelmi színvonala. Így különböző csomagokban már Comfort szinten is megvásárolható az autonóm vészfékrendszer, a holttérfigyelő, a mögöttes keresztirányú forgalmat figyelő rendszer is.    


A rendezvényt követő délutánon a kereskedők átvették azokat a tesztautókat, amiket délelőtt mi használhattunk, így mostantól már az összes kereskedésben is kipróbálható és megvásárolható a Hyundai új kompakt terepjárója. A menetpróba alapján pedig egyértelműen érdemes egy pillantást vetni a márka új európai márkanagykövetének szánt Tucsonra.   

A teljes árlista a Hyundai oldaláról letölthető.

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei