Továbbra is a Hyundai marad a Caritas partnere


A Hyundai Motor Deutchland és a német Caritas szervezet közös megegyezéssel egy évvel meghosszabbította eddig is sikeres együttműködésüket.

„Közösen többet érhetünk el!” A Hyundai Motor Deutchland és a Caritas immár 2004 óta ezzel a mottóval dolgoznak közösen. Oliver Merkelbach, a Caritas németországi vezetője, a Rottenburg-Stuttgart Egyházmegye segélyezési igazgatója és Markus Schrick, a Hyundai Motor Deutchland ügyvezetője most közösen jelentették be, a két cég stratégiai együttműködését 2016 december végéig meghosszabbították.  

„Büszkék vagyunk arra, hogy a német Caritas partnere lehetünk. Immár több mint hatvan sikeresen létrehozott projektben dolgoztunk már együtt, amelyek során több mint 120 ezer fiatalt és családot érhettünk el közvetlenül” – mondja Markus Schrick. „Annak pedig különösen örülünk, hogy a hosszú együttműködés alatt valódi partneri viszony alakult ki közöttünk. Úgy véljük, vállalatként közösségi felelősségünk is van, amely magában foglalja a gazdasági, ökológiai és társadalmi felelősségvállalást is. ezért támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a fiatalok és a hátrányos helyzetűek életébe örömöt csempésznek.”


„Már a kezdetektől az együttműködés középpontjában állt a fiatalok képzése, a nehéz élethelyzetben lévő családok és az önkéntes munka támogatása” – teszi hozzá Oliver Merkelbach. „az egész koncepció arra a természetességre épül, amely alapján egy vállalatnak társadalmi felelősséget is kell vállalnia. A Hyudnaijal egy olyan társra találtunk ebben, amely ezt a felelősségvállalást élettel tölti meg.”    

A csaknem 11 év alatt a társaság és a nonprofit jótékonysági szervezet számos közös projektet bonyolított már le. A középpontban álló „Fiatalok támogatása és képzése” programban 2013 óta számos fiatalnak nyújtottak segítő kezet, míg az „Együtt felfedezőúton” projektben gyerekeket és fiatalokat vittek a természetbe. A programok célja, hogy a serdülők ne csak a számítógép előtt üljenek, hanem különféle vetélkedők kapcsán közösséggé formálódjanak.


Az együttműködésben központi szerep jut a „Társadalmi Bátorság” tiszteletbeli alapjának, amelynek során a Hyundai évente negyven alkalommal oszt ki ezer eurót olyan projektekre, amelyeket fiatalok képzésére fordíthatnak. Egy honlapon keresztül önkéntes csoportok, szervezetek és magánszemélyek is jelentkezhetnek ezekre a pályázatokra, amely mellett a Hyundai gépjárműveket is biztosít a fiatalok szabadidős programjainak és kirándulásainak lebonyolításához.

Forrás: hyundai-presselounge.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei