Csökkentette egyes autóinak árát a Hyundai Kínában


A Hyundai nemrég két terepjárójának árát is csökkentette Kínában annak érdekében, hogy élénkítse forgalmát az egyre lassuló ütemben bővülő újautó-piacon.

A dél-koreai Hyundai Motor Kínában csaknem 12 százalékkal kevesebbért kínálja két terepjáró modelljét, mint korábban. A vállalat ezzel követi konkurenseinek stratégiáját, amelynek lényege, hogy ezzel is megpróbálják fenntartani eladási lendületüket a világ legnagyobb autópiacán, amely az utóbbi időben egyre lassuló ütemben bővült.


A Hyundai közleménye szerint 30 ezer jüannal csökkentette a Santa Fe és 20 ezer jüannal vitte lejjebb a kisebb ix35 modell listaárát, amellyel növelni szeretnék a két modell versenyképességét Kínában, mielőtt a vadonatúj Tucson szeptemberben piacra kerülne. Az autógyártó eladásai 14 százalékkal estek vissza a második negyedévben, amelyet további kedvezményekkel igyekeznek ellensúlyozni.

A Hyundai mellett a General Motors, a Volkswagen és a Ford Motor is csökkentette árait Kínában, ahol a szakértők szerint idén a tavalyinál 3 százalékkal több új autó találhat gazdára, amely azonban csupán fele annak, amilyen mértékben tavaly nőtt az autópiac.  


A tőzsde árfolyamainak zuhanása miatt kevesebb az autók iránti kereslet is, ám eközben a terepjárók továbbra is népszerűek, ahogyan egyre több középosztálybeli kínai cseréli limuzinjait magas felépítésű crossoverekre, amelyek eladásai idén ötszörösére ugrottak.  

A Hyundai Motor értékesítési eredményei négy éve nem voltak ilyen alacsony szinten, mint most. A vállalat júliusban összesen 54 160 autót gyártott és értékesített Kínában, ami 32 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez 2011 júliusa óta a legalacsonyabb havi eredmény, amikor 52 016 darab Hyundai gyártmányú autó kelt el a világ legnagyobb autópiacán.   

Forrás: businessinsider.combloomberg.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei