Nem vezetik be a Hyundai kisautóit Ausztráliában


A Hyundai ausztrál képviselete nem tudja elérhető áron behozni az új i10 és i20 modelleket, így mostantól az Accent a vállalat legkisebb modellje.  

Sokáig bizonytalan volt, hogy a vállalatnak sikerül-e a jelenleg ötéves régi modell helyére a vadonatúj, európai specifikációjú i20 modellt behoznia. Mostanra azonban biztossá vált, ahogyan az is, hogy az új i10-et sem tudják elérhető áron behozni az országba.

Az olcsóbb modelleket kereső ügyfelek igényeinek kielégítésére a HMCA a jelenlegi Accent modell 1,4 literes változatát kínálja 14 990 dolláros indulóáron, amely 600 dollárral olcsóbb, mint a kifutó i20 1,4-es változata, míg az 1,6-os motorral szerelt Accent 16 990 dollártól kapható. Az i10 sem jelenik meg a Hyundai helyi kínálatában annak ellenére, hogy a Kia testvérmárkánál épp most tervezik a kis Picanto piaci bevezetését.


A Hyundai helyi képviseletének vezetője, John Elsworth elmondta, hogy mivel nem lehetséges sem az i10, sem az i20 bevezetése, ezért valamit kezdeni kellett ebben az árkategóriában. „Kollégáinkkal nem voltunk képesek elfogadható kereskedelmi megállapodást elérni. Két tényező – az átváltási árfolyam és a logisztikai költségek miatt nem tudjuk az autókat Ausztráliába szállítani.”

A most kifutó i20 szériát még Indiából szerezte be az ausztrál importőr, ahol az i20 2010-ben váltotta le a Getz modellt, de az i10 első nemzedékét soha nem árusították még Ausztráliában. A HMCA mind az i10, mind pedig az i20 esetében értékelte a két modell európai gyártású változatának bevezetési lehetőségeit, de végül úgy tűnik, mégsem vezetik be azokat a szigetországban. Az i20 helyébe így a koreai gyártású Accent lép, amelyet 2011 óta árusítanak Ausztráliában.   


Az i20 kivezetése közben viszont bemutatták a Tucson új generációját, amelyet szintén Európából, a Hyundai csehországi üzeméből szállítanak Ausztráliáig. A korábbi ix35-nél nagyobb, így a kisebb helyett immár a középkategóriás hobbiterepjárók között versengő új Tucson jól mutatja a vállalat azon szándékát, amellyel a márkát a kisebb, olcsóbb személyautóktól a magasabb árkategóriájú prémiummodellek irányába tolja el.  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei