Brazíliában bukkant fel a Hyundai kisterepjárója


Első alkalommal tűnt fel az utakon a Hyundai kisterepjárója Brazíliában, ami azt feltételezi, hogy a modell hamarosan itt is bemutatkozik.

A Hyundai korábbi közleménye szerint a Kínában ix25, míg Indiában Creta néven bemutatott kisterepjáró globális modell lesz, vagyis a két ország mellett más, elsősorban fejlődő piacokon is bekerül a termékkínálatba. Habár eddig nem volt kifejezetten szó róla, Brazília autópiaca kifejezetten hasonló azokhoz az országokhoz, ahol a kisterepjárót már árusítják.


A brazil Noticias Automovitas autós szaklap egyik olvasójának most sikerült első alkalommal lefényképeznie egy álcázott prototípust, amelynek formája egyértelműen bizonyítja, hogy az autó hamarosan Brazílliában is piacra kerülhet.       

A lefotózott, erősen álcázott tesztpéldány több más Hyundai járművel együtt konvojban haladt egy brazil autóúton. Érdemes megemlíteni, hogy az autón piracicabai rendszámtábla volt, ami azt feltételezi, hogy az autót a Hyundai brazil gyára regisztrálta a közlekedési hatóságnál, ami pedig azt is jelentheti, hogy a lefotózott jármű akár ott is készülhetett. Ennek ellenére a lap szerint az is elképzelhető, hogy az új modell nem a HB20 mellett, hanem a Hyundai szerződéses brazil partnerénél, a Tucson, ix35-öt és kisteherautókat előállító CAOA anapolisi üzemében készül majd.    


Az ix25 indiai változata, a Creta modellre megjelenése óta hatalmas az érdeklődés, a több mint 30 ezres megrendelésnek köszönhetően az új autó rögtön a tíz legnépszerűbb indiai modell közé került. Míg Indiában 1,4-es és 1,6-os dízel, illetve 1,6-os benzines változatban készül a Creta, addig a brazil piacon várhatóan 1,6-os és 2,0 literes benzinmotorokkal szerelik majd fel az autót, amelyek természetesen etanollal is üzemelnek majd.

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei