Több mint félmillió Hyundai Tucson fogyhat világszerte


Az IHS Automotive becslése szerint a Hyundai új Tucson modellje a vállalat új sztárja lehet, amelyből két év múlva már több mint 526 ezer darabot vásárolhatnak.

A néhány hónappal ezelőtt bemutatott Hyundai újdonság piaci bevezetése folyamatban van, a fontosabb piacokra, így Németországba és az Egyesült Államokba már meg is érkeztek az első példányok. A tesztelők és a szakma eddigi tapasztalatai alapján az új Tucsonban minden összetevő megtalálható, ami egy ilyen kategóriájú modellt sikerre vihet.  


A vélemények mellett most az IHS Automotive számításai is sikert vetítenek előre, hiszen szerintük a jármű csomagolása a formatervtől a motorverziókon át a vételárig mind a modell jövőbeli sikerességét támasztják alá, amelyből 2017-ben akár 526 ezer példány is gazdára találhat.  


Ebből leginkább az Egyesült Államok veszi ki majd a részét, ahol a SUV piac jelenleg ismét fellendülőben van, de más piacokon is jelentős szerep hárul majd a Tucsonra, amely segítségével tovább emelkedhet a koreai márka piaci részesedése. 2014-ben 32 500 Tucsont értékesített a Hyundai az USÁ-ban, az IHS szerint 2017-ben viszont ez 74 ezerre emelkedhet, Kanadával együtt ez a szám nagyjából 90 ezerre tehető majd.   

Forrás: automobil-produktion.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei