700 lóerős Hyundai Tucson készül


Minden idők legerősebb Tucson modelljét készíti el a Hyundai, amit a Bisimoto Engineering közreműködésével fejlesztettek ki az idei SEMA Tuningautó-kiállításra.

A Hyundai modelljeinek átalakításával immár negyedik éve foglalkozó Bisimoto Engineering a tavaly átalakított Sonatához hasonlóan a vállalat 2,literes motorját vette alapul, amelyet megerősített anyagokkal és gyorsan égő flex üzemanyaggal, valamint nagy teljesítményű turbófeltöltővel és a hozzá kapcsolódó áthangolt motorvezérlési rendszerrel láttak el, amely a változtatásoknak köszönhetően egy hatfokozatú manuális váltón keresztül 700 lóerős teljesítmény leadására képes. Ezt az erőforrást egy 2016-os Tucson modellbe építették be, amely így világverő teljesítményre képes egy vadonatúj modell platformján.   


„A 2016-os Tucson tökéletes alapot jelent az idei munkánkhoz, hiszen ezzel lehetőséget ad számunkra, hogy a gyorsan növekvő crossover piac szélesebb közönségének mutassuk be autónkat” – mondta Bisi Ezerioha, a Bisimoto Engineering tulajdonos-főmérnöke. „Az új motorelemek több száz órás fejlesztése és tesztelése után biztosak vagyunk benne, hogy az erőforrás azt nyújtja, amit elvárunk tőle, a 2016-os Tucson friss és versenyre érett teljesítményét és alapvető megbízhatóságát.”

A Tucson az abszurd teljesítményszintnek megfelelő külsőt is kapott, amellyel valódi „utcai harcos” stílust öltött magára: egyedi légrugók, ötágú fehér versenyfelnik és jól tapadó gumik növelik az esztétikai élményt. Az egyedi bukókeret utal az autó teljesítményszintjére, míg a Bisimotora jellemző kinézethez az is hozzátartozik, hogy nincs első hűtőrács, helyét a motort hűtő egy hatalmas intercooler vette át.  

Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei