Villany Ász - Kia Soul EV menetpróba


Egy hét helyett ugyan csak egy fél napot tölthettem a Hyundai csoport első globális elektromos autójával, a koncepciónak viszont így is sikerült teljesen magával ragadnia.

Azt a blog olvasói nyilván mind tudják, hiszen már többször esett szó róla, hogy a Hyundai hatalmas lendülettel fejleszti új, környezetbarát modellpalettáját, amelynek részeként nemcsak hibridek és plug-in hibridek érkeznek, de a kizárólagos hibridmodell egy változataként készül a Hyundai első saját elektromos autója is. Ez az autó nagyrészt a már nálunk is elérhető Kia Soul EV alkotóelemeit kapja majd, ezért is kapva kaptam az alkalmon, amikor a Hyundaitól a Kiához átszerződött régi barátom felajánlotta az autó kipróbálását.


Eredetileg ugyan egy teljes hétre kaptam volna meg az autót, a hiányzó vidéki infrastruktúra ezzel azonban hatalmas kihívás elé állított volna. Habár az autó elméleti hatótávja 212 kilométer, kétséges lett volna, hogy saját lábán eljutna egészen Szegedig, viszont tökéletes alkalmat adott volna egy valódi takarékossági tesztre. „Szerencsére” a helyzetet az importőr megoldotta, így az eredeti októberi hét helyett már szeptember közepén kipróbálhattam az autót – igaz, csak egy napra és csupán a főváros környékén.


Az autó így egy verőfényes hétfő reggelen ott várt minket a Kia fóti kereskedésének udvarán előkészítve. Ahogy körbenézegettük, rádöbbentem, hogy a fotókon kissé bumfordinak tűnő formavilág a valóságban azért jobban mutat, a tesztautó fehér-világoskék külső színösszeállítása pedig kimondottan széppé és egyedivé teszi az elektromos Soult. A nagyobb hasmagasság és a magasra húzott tető pedig használat közben teszi igazán élhetővé az autót, hiszen nem kell olyan mélyre beülni és a magasabb növésűek feje sem ér a tetőkárpithoz. Nem véletlenül nevezik tehát a Soult városi crossovernek.


A tesztautó lényege persze a teljesen elektromos hajtás, amit a Soul matricázásán túl a hagyományos modellektől eltérő, zárt és a töltőnyílásokat rejtő hűtőmaszkjával, különleges, a légellenállást javító könnyűfém felnijeivel, illetve teljesen LED-es hátsó lámpatesteivel maga is hirdet. Más tekintetben teljesen azonos a robbanómotoros társaival, még a motorház felnyitása után is egy hagyományos motorburkolat néz velünk szembe.


Belül sem teljesen azonos az EV változat a belsőégésű motorral szerelt Soul modellekkel, de éppen csak annyira, ami még nem megy a mindennapi használat rovására. Különleges környezetbarát huzatot kaptak az ülések, a világosszürke műszerfalban teljesen digitális a műszeregység, a nagyképernyős navigáció menürendszere pedig az elengedhetetlen energiamonitor menüjével és a közeli töltőpontok listájával lett gazdagabb. Ja, és a bőrkormány varrásán is visszaköszön a tető világosszürke színe.


Az autó karosszériája egyébként tökéletesen megfelel négy ember kényelmes utazásához, kompromisszumokra mindössze a hátsó üléseken lehet szükség, ahol a megemelt padlószint alá rakott akkumulátorok miatt a felnőttek felhúzott térdekkel kénytelenek ülni. A raktérből is jelentős részt kiharap a különböző töltőcsatlakozók csomagja, a kalaptartó ráadásul csak kézzel hajtható fel. Mindazonáltal a csomagtér 280 literes mérete még így is elnyeli egy átlagos nagybevásárlás motyóit, a gyerekek, vagy alacsonyabb termetű felnőttek pedig hátul sem fognak panaszkodni. 


Az autó átvétele ugyanolyan gyorsan megtörtént, mint bármely más, hagyományos típusnál: az iratok regisztrálása és az autó külső sérüléseinek (kőfelverődések, stb.) áttekintése után jó utat kívántak és már el is köszöntek tőlünk. Ezt először kissé furcsálltuk, mégiscsak egy különleges, forradalmi autóról van szó, ám gyorsan rá kellett jönnünk, hogy nincs is szükség újabb diploma megszerzésére, az elektromos autó kezelése nem igényel ugyanis több tudást egy modern automataváltós autónál.


A fékpedállal együtt lenyomott indítógomb működésbe hozza a rendszert, amit a karosszéria pillanatnyi megremegése mellett egy zöld piktogram jelez a műszeregységben. Az automata váltókar D állásba húzása után akár egy hibridautó, csendben indulunk el, ám itt a sebesség növelésével hiába várunk a benzinmotor beindulására, végig viszonylagos csendben, csupán a villanymotor halk zümmögése mellett suhanhatunk át a városon. Alacsony tempó mellett a gyalogosok figyelmeztetésére emellett halk kolompolás is hallható, ami elsőre viccesnek hat, de bizonyos helyzetekben akár életmentő is lehet.  


Mivel az autót valamiért nem sikerült teljesen feltölteni, így a 112 kilométer megtételére elegendő hatótáv még hatékonyabb kihasználására rögtön B, azaz Brake állásba tettem a váltókart. Ez a fokozat erőteljesebb motorféket generál, amelynek energiáját fokozottan visszatáplálja az akkumulátorba. A használat során ez annyit jelentett, hogy sokkal ritkábban, szinte csak a teljes megállás előtt kellett a fékre lépni, a menetpedálról lelépve még a meredekebb budai utcácskákban is olyan fokozottan csökkent a lendület, mintha rögtön a fékre ugrottunk volna.


Az energiatakarékosság maximalizálása egyébként is rendkívül fontos a villanyautók működésében, hiszen minden egyes fogyasztó bekapcsolása akár kilométerekkel is rövidítheti az oly értékes hatótávot. A Soul EV esetében sincs ez másként, a tervezők azonban mindent megtettek azért, hogy a leghatékonyabban dolgozzon az erőforrás: a takarékosabb hőszivattyús fűtés már a garázsban, a töltőről felfűtheti az utasteret, a fűthető ülések és kormány jelentősen fokozza a vezető hőérzetét, de ha a sofőr egyedül utazik, egy gomb (Driver Only) megnyomásával megszüntetheti a felesleges légbefúvást. A próba során ugyan nem ment sem a klíma, sem a fűtés, de nem is próbáltunk a fentieken túl semmivel sem növelni a hatótávot, így működött a rádió, a navigáció, ment a ventilátor vagy lehúztuk az ablakokat, ha éppen ezt szerettük volna. 


Az elektromos autó vezetése még a hagyományos automatával szerelt, belsőégésű motorral hajtottaknál is stresszmentesebb, egyben élvezetesebb is. Le kell ugyan mondanunk a felpörgő motor orgánumáról, cserébe viszont élvezhetjük a villanymotor azonnal jelentkező hatalmas, 285 Nm nyomatékát, amit ráadásul az egyetlen előremeneti fokozatú váltó sehol sem tör meg, így városi forgalomban zöldre váltó lámpánál mi lehetünk az elsők, akik kilőnek. Eközben persze meg-megcsikordulnak az alacsony gördülési ellenállású, spórolásra tervezett Nexen gumiabroncsok, ami nem is csoda, hisz a Soul EV főleg akkuinak köszönhetően üresen is közel másfél tonnásra hízott. Ez azonban nem hátrányára, sokkal inkább előnyére válik, az alacsony súlypont miatt könnyebben manőverezhetővé vált az autó.


A próba közben elillanó energia pótlására a MOL Istenhegyi úti benzinkútja felé vettük az irányt és megállapítottuk, hogy sokkal több ilyen létesítményre volna szükség az ország egész területén. A napelemekkel kirakott tető alatt ugyanis nemcsak hagyományos kútoszlopok, de elektromos autók gyorstöltésére szolgáló parkolóhely is található, amit ráadásul bójákkal gondosan elkerítettek, így véletlenül sem foglalhatják el parkoló autók. A kútkezelő már bekanyarodásunkra a töltőhöz pattant, csatlakoztatta a vaskos kábelt és amíg mi egy kávéval „tankoltuk fel” magunkat, 15 perc alatt az autó akkui is 80 százalék fölé töltődtek fel. Nem mellesleg ingyen, bár a két kávéért 800 forintot hagytunk a pénztárnál. 


Száznegyven kilométerre duzzadt hatótávunkkal frissen feltankolva Budakeszi, majd az M0 felé vettük az irányt, hogy kipróbáljuk, vajon hogyan teljesít a villanytechnika országúton, autópályán. Hiába áramvonalasak a felnik, sík a padlólemez és még a tükrökön is találhatóak légvezető elemek, a Soul magas felépítésével eleve hátrányban van alacsonyabb, áramvonalasabb konkurenseivel szemben. Ennek ellenére még nagyobb, na jó, 80-90 közötti tempó mellett is viszonylag takarékos maradt az autó, nem (nagyon) tartottuk fel a forgalmat, a hatótáv pedig közben nem zuhant olyan drasztikusan, mint ahogy számítottunk rá. 


Nagyjából 140 kilométert autóztunk az autóval városon belül és azon túl és ezalatt nagyon megszerettük a villanyautók koncepcióját. A zéró helyi károsanyag-kibocsátás persze akkor lenne igazán környezetbarát, ha az autó mozgatásához szükséges energiát is megújuló forrásból, pl. napenergiából nyernénk, amitől pedig a magyar valóság még messze tart. Habár a villanyautók magasabb vételára és kisebb hatótávja ma még sokakat elriaszt egy ilyen autó megvásárlásától, a technológia fejlődésével és a tervezett fejlesztési és támogatási rendszer beindulásával talán még közelebb kerülhetnek a villanyautók a realitáshoz. Épp a megfelelő időben érkezik tehát a Hyundai elektromos autója, hogy ismét új szegmensben próbáljon szerencsét. Már alig várjuk! 

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei