Ultraluxus belső teret kap az új Hyundai Equus


Amerikában sikerült körbefotózni az új Hyundai Equus belső terét, amely minden olyan luxusigényt kielégít, amelyet a kategória legjobbjaitól is elvár közönsége.

Számtalan alkalommal sikerült már kémfotókat készíteni a Hyundai Equus készülő harmadik generációjáról, most azonban az új autó belső terébe minden eddiginél jobb bepillantást nyerhetünk. Ahogyan a képeken is látható, a Hyundai valóban minden eddiginél magasabb szintre helyezi az Equus kabinját, amelyben perforált bőrülések kaptak helyet.  


A limuzin belső terében elegáns fabetétek, fémkeretek és magas minőségi benyomást keltő váltókar is került, amely mellett Lexicon hangrendszer, fűtött és szellőztetett hátsó ülések és az Audi A8 mintájára fa és fémfelületek határozzák meg az első ülések háttámláját.  


Ugyan az első utasteret továbbra is letakarták, a kéttónusú bőrkormány és a széles kijelzővel rendelkező multimédiás rendszer így is láthatóvá vált. Teljesen új a középkonzol, illetve a kormánykerékre helyezett váltófül.  


A Hyundai egyelőre titokban tartja az új modell motorkínálatát, de minden valószínűség szerint az Equus bevezetésekor megtartja a mostani generáció 420 lóerős 5,0 literes V8-as benzinmotorját, amelyhez nyolcfokozatú automata is kapcsolódik majd és nem kizárt egy új, opciós összkerékhajtási rendszer sem.   

Forrás: worldcarfans.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei