A Hyundai a 2018-as téli olimpia fő támogatója


Habár eddig kétséges volt, a Hyundai csoport most bejelentette, hazai szponzorként támogatja a koreai Pyeongchangban 2018-ban megrendezésre kerülő téli olimpiát és paralimpiát.  

Az idei év márciusában a japán Toyota szerződést írt alá a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, amelynek értelmében 2017 és 2024 között az autógyártó az újonnan létrehozott mobilitás szponzori kategóriában jelen lehet a NOB különböző rendezvényein. Ezzel a szervezet megtörte azt a hosszú ideje működő gyakorlatot, amelynek során az adott aktuális rendezvényhez nemzeti támogatási szerződéseket kötöttek a helyi autógyártókkal.   


Mivel az autógyártó szponzorok helyi riválisainak általában nem engedélyezik a részvételt, a márciusi szerződés miatt sokan attól tartottak Dél-Koreában, hogy a Hyundai épp akkor maradhat ki az akcióból, amikor minden más koreai vállalat kapva kap a szponzorálási lehetőségek után.   

A NOB ugyanakkor azt is engedélyezte, hogy a Pyeongchang 2018-as rendezvényének szervezői helyi autógyártókkal is szerződést kössenek, amelynek révén Dél-Korea legnagyobb autógyártója is a támogatók közé kerülhetett. A Hyundai Motor Group így első számú támogatóként „Hivatalos Autószállítóként” lehet jelen az olimpiai játékok idején.  

A Hyundai összesen 4 100 járművet biztosít a vendégek és sportolók szállításához, illetve az esemény szervezői számára, de emellett pénzügyi támogatást is nyújtanak a rendezvényekhez. Ezért cserébe „Hivatalos partner” címet kapnak, amelyet a játékok emblémájával együtt promóciós célokra használhatnak fel, valamint az olimpiák ideje alatt kiállíthatják autóikat a rendezvények helyszínein.


„Nagyra értékeljük, hogy a Hyundai csoport úgy döntött, csatlakozik támogatóink sorához” – mondta Yang-ho Cho, a Koreai Olimpiai Bizottság elnöke a dél-koreai Kensington Flora Hotelben megrendezett ünnepségen. „Biztosak vagyunk abban, hogy ez a támogatási megállapodás más koreai vállalatokat is arra ösztönöz, hogy csatlakozzanak és a koreai üzleti élet támogatásával sikeres olimpiát tudunk rendezni.”

A Hyundai különböző koreai rendezvények mellett a FIFA labdarúgó-bajnokságok támogatásával már régóta jelen van a sportvilág támogatói között, tavaly pedig részt vett az Incheonban (Korea) megrendezésre került Ázsiai Játékokon. A vállalat jelenleg a nyolcadik olyan helyi cég, amely támogatja az olimpiát, korábban a Samsung és a Korean Airlines is a támogatók közé került.  

„Örömünkre szolgál, hogy részt vehetünk az olimpiai játékok globális fesztiválján” – mondta Jung Jin Haeng, a Hyundai csoport elnöke. „Teljes mellszélességgel támogatni fogjuk a rendezvényt azért, hogy sikeressé tegyük a 2018-as Téli Olimpiát.”


A fentiek ellenére még mindig fennáll némi bizonytalanság, hogyan jelenik majd meg a támogatók között a Toyota ezen a rendezvényen. Márciusban a japán vállalat képviselője azt mondta, a Toyota ehhez az olimpiához ugyan nem tervez autókat biztosítani, ám a NOB-bal kötött általános szerződésük alapján valamilyen formában mégis jelen lesznek Pyeongchangban.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei