Ellopták a Hyundai terveit


A dél-koreai hatóságok két személyt gyanúsítanak azzal, hogy a Hyundai csoport új autóinak formaterveit egy kínai autógyártó számára kiszivárogtatták.  

A Szöul városi rendőrség közleménye szerint a Hyundai egyik alvállalkozójának korábbi alkalmazottját – akit Kim keresztnéven azonosítottak – azzal gyanúsítják, hogy a Hyundai üzleti titkait, köztük új modellek formaterveit tavaly május és szeptember között ellopta. A terveket állítólag később egy olyan formatervező irodának adta át, amely egy kínai autógyártó számára készít járműveket.   

Kim mellett egy Kwak keresztnéven említett másik vádlott a koreai alvállalkozó főnökeként szintén gyanúba keveredett, hiszen ő volt az, aki megosztotta a Hyundai titkait alkalmazottjával. A két legfontosabb gyanúsítottnak további húsz fő segíthetett az akció lebonyolításában.  


Azt még nem sikerült kideríteni, hogy a bűncselekményért cserébe milyen jutalmat, azaz pénzt, vagy a kínai vállalatnál betöltendő beosztásra kaptak ígéretet a gyanúsítottak. A rendőrség azt is közölte, a gyanúsítottak eddig tagadták a vádakat. Azt is elmondták, a rendőrség jelenleg nem talált arra utaló bizonyítékokat, hogy a kínai vállalat felhasználta volna a lopott formaterveket saját új modelljeikhez.

A Hyundai képviselője elmondta, a lopásból származó veszteség összege elérheti a 70 milliárd koreai wont, vagyis 61 millió dollárt. „Folyik a nyomozás. Úgy gondoljuk, több ügyről is szó lehet” – mondta a rendőrség szóvivője. „Ezek a bűnügyek nemcsak a magánvállalatoknak, de a nemzetnek is pénzügyi veszteséget okoznak.”


A kínai autógyártókat már évek óta vádolják azzal, hogy versenytársaiktól lopják el az információkat, kihasználva a pekingi vezetés igen laza szellemi tulajdonra vonatkozó törvényrendszerét.   

2013-ban a General Motors egyik mérnökét az Egyesült Államokban bűnösnek találták, mivel az illető a vállalat hibridtechnológiáját ellopta és azt átjátszotta egy olyan kínai vállalathoz, amelynek szándékában állt hasonló modelleket építeni.    

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei