A Hyundai Mobis a világ negyedik legnagyobb alkatrészgyártója


A legújabb piaci elemzések szerint a Hyundai alkatrészgyártó Mobis vállalata tavalyi értékesítési eredményei alapján a világ negyedik legnagyobb vállalata.  

A FOURIN japán autóipari kutatóintézetének legújabb kutatásai szerint a Hyundai Motor alkatrészgyártó vállalata, a Hyundai Mobis 33,4 milliárd dolláros tavalyi értékesítési eredményével a világ negyedik legnagyobb vállalatává vált. Ez a pozíció minden idők legmagasabb helyezése, amit egy dél-koreai vállalat valaha is elért.

A Hyundai Mobis értékesítési eredményei 2014-ben 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, amivel a legnagyobb öt vállalat közül náluk növekedett legnagyobb mértékben ez a mutató. A Denso értékesítési eredményei eközben például 4,2 százalékkal estek vissza ugyanebben az időszakban.


Az elemzés szerint a Mobis előtt olyan vállalatok foglalják el a dobogós helyeket, mint az első helyen álló német Bosch 44,2 milliárd dolláros, a második japán Denso 38,5 milliárd dolláros, illetve a harmadik kanadai Magna 33,5 milliárd dolláros éves bevételükkel.

A Mobis viszonylag erőteljes növekedésének hátterében elsősorban a Hyundai Motor termékei iránti hatalmas kereslet áll, amelynek két autógyártója tavaly 6 százalékkal növelte értékesítési eredményeit.  

A Hyundai Mobis a dél-koreai vállalatok között vezető helyet tölt be az autóipari részegységek és technológiák kifejlesztésében. Az elmúlt évtizedben benyújtott autóipari szabadalmak közel 30 százalékát a Hyundai Mobis jegyzi. A legnagyobb száz autóipari alkatrészgyártó között összesen hat koreai vállalat található, amelyek közül négy, a Hyundai Wia és a Mando a Hyundai csoporthoz tartozik.

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei