Virtuális látogatás Észak-Koreába a Hyundai segítségével


A Hyundai Motor legújabb kampányában lehetőséget adott néhány idős embernek arra, hogy virtuális sétát tegyenek régen elhagyott észak-koreai otthonukban.

A most 88 éves Gu-Hyeon Kim utoljára 1947 tavaszán látta koreai szülőföldjét, amely „egy kis falu a hegyek ölelésében” – ahogyan ő visszaemlékszik. Azóta egyszer sem járhatott ott, hiszen egyike azon 66 ezer embernek, akik Korea északi részén születtek, de két országgá szakadt nép közötti háború elválasztotta őket, ahogyan több millió családot is szétszakított.  


Idén azonban Kim lehetőséget kapott arra, hogy „hazalátogasson”. Igaz, a látogatás nem volt fizikálisan megvalósítható, hiszen a két Korea a mai napig kettészakadt ország. Ám a fejlett térképtechnológia és két hónapos beszélgetés Kimmel elég volt ahhoz, hogy részletes képet kapjanak a helyszínekről, a Hyundai pedig ezek alapján felállított egy virtuális szimulációt Kim szülőföldjéről. Novemberben pedig a 2001-ben elhunyt Hyundai alapító, Ju-Yung Chung álmaként először létrejött családegyesítési program keretében háromdimenziós túra keretében Kim egy autó utasülésében visszatérhetett szülőföldjére.  


A Hyundai filmen is megörökítette az utazást oda, ahol Kim már 68 éve nem járt. Kim felismerte azokat a helyeket, amikre gyerekkorából emlékezett, többek között egy hídra, illetve a hegyek között meghúzódó szántóföldekre. „A fecskék a tél elmúltával északra repülnek, míg a lazacok az óceánból a friss vizű folyókba vándorolnak vissza. minden élőlény egyszer módját találja arra, hogy visszatérjen hazájába” – mondta Kim.A virtuális város tele van részletgazdag elemekkel, a hirdetések, a vadon nőtt virágok és a közlekedési rendőrök is a helyükön vannak.  


A vállalat közleménye szerint a „Hazatérés” névre keresztelt kampány emléket állít a Hyundai alapítója, Ju-Yung Chung azon vágyának, hogy új reményt adjon a kitelepített embereknek, akiket a koreai háború a leghátrányosabban érintett. Chung egyébként ugyancsak azon a részen született, ami ma Észak-Korea része.  


A virtuális utazás Kim gyerekkori otthonánál ér véget, amely ugyan ma már nem létezik, de a fejlesztők az idős ember leírásai alapján újraalkották azt. Kimet láthatóan megrázta a kép, kiszállt az autóból és megpróbálta megérinteni a kivetített képet. „Anya, én vagyok. Gu-Hyeon hazajött” – mondja, majd kisvártatva így folytatja. „Anya, miért nem válaszolsz?”


Ezután elvitték Kimet szülei sírjához. A férfi itt térdre ereszkedve lehajtotta fejét egészen a földig és azt mondta: „Apám, bocsáss meg nekem, hogy ilyen sokáig tartott, míg hazatérhettem.”


Forrás: qz.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei