Hivatalos előzetesben a Hyundai IONIQ


A Hyundai nyilvánosságra hozta az első hivatalos információkat vadonatúj, egyszerre háromféle elektromos meghajtással elérhető modelljéről, amely 2016-ban IONIQ néven jelenik meg a kínálatban.

A Hyundai 2016-ban érkező vadonatúj IONIQ (ejtsd: Ájonik) névre keresztelt kompakt modellje rendelhető lesz tisztán elektromos, konnektorról is tölthető benzines-elektromos, valamint „hagyományos” benzin-elektromos erőforrás-kombinációval is, ezzel pedig a világ autógyártói közül elsőként a Hyundainál lesz elérhető ez a háromféle megoldás egyetlen karosszériában.    

A Hyundai Motor vásárlóinak életminőségét javító jövőbeli mobilitási megoldásaival az IONIQ az ügyfelek gyorsan változó életstílusához alkalmazkodva kínálja hibrid megoldásait. A világ első, háromféle motorizációjával elérhető ilyen jellegű modelljeként az IONIQ kategóriavezető üzemanyag-hatékonyságát élvezetes vezethetőséggel párosítva olyan egyedi modell született, amilyen korábban egyetlen hibrid sem volt.    

„A Hyundai Motor örökségéhez innovatív, üzemanyag-takarékos járművek is hozzátartoznak, így büszkék vagyunk arra, hogy az IONIQ bevezetésével tovább bővíthetjük a márka környezetbarát modellkörét” – mondta Woong-chul Yang, a Hyundai Motor fejlesztőközpontjának vezetője. „A jövő mobilitásának víziójában a választás lehetőségére összpontosítottunk, amelynek révén az erőforrások választékával mindenféle formai vagy vezetési élménybeli kompromisszum nélkül illeszkedünk vásárlóink sokféle életstílusához. Az IONIQ a Hyundai Motor autóipari paradigmaváltásának és jövőbeli mobilitásának vízióját testesíti meg és az IONIQ az első gyümölcse a vállalat azon törekvéseinek, amellyel a környezetbarát járműpiac vezetőjévé kíván válni.”

Az új autó elnevezése utal annak létrehozására. Az ion egy elektromos töltéssel rendelkező atom, amely az új modell okos elektromos megoldásaira is utal. Az elnevezés másik fele a Hyundai kínálatában betöltött páratlan választék egyediségére (uniqe) utal és demonstrálja a vállalat környezeti elkötelezettségét és ügyfeleinek nyújtott választás lehetősége iránti akaratát. Végül az utolsó Q betű, az autó új logója egy vizuális fellélegzés, amely az alacsony emissziós modellek iránti új megközelítést testesíti meg.  

A jármű többféle erőforrás igényét kiszolgáló vadonatúj padlólemezével az IONIQ futóművét úgy hangolták, hogy az megfelelő visszajelzést adjon, miközben mindhárom erőforrásával megőrzi takarékosságát. Az IONIQ elektromos változatát egy nagy kapacitású, ultra hatékony lítium-ion akkumulátora mozgatja, míg a konnektorról is tölthető (PHEV) változat üzemanyag-takarékos energiát ötvözi az autó töltéséből nyert akkumulátor energiájával, amivel nagyobb hatótáv mellett csökkenhet a kibocsátás. Végül, de nem utolsósorban a hagyományos hibrid a benzines motor és az autó mozgási energiáját hasznosítva tölti az autó fedélzeti akkuit, ami támogatva az autó motorját javítja annak hatékonyságát.   

A Hyundai Motor a világ egyik vezető hibridgyártója és folyamatosan bővíti alacsony- vagy zéró károsanyag-kibocsátású jövőbeli kínálatát. A Hyundai Motor legújabb vívmányai a vállalat világelső környezetvédelmi fejlesztéseinek örökségére épülnek. Ennek egyik legkiemelkedőbb állomásaként 2013-ban a Hyundai Motor elsőként kezdte meg üzemanyagcellás Hyundai ix35 modelljének tömeggyártását.   

Az új IONIQ jövő év januárjában debütál Dél-Koreában, Európában először a márciusban megrendezendő 2016-os Genfi Autószalonon, míg Amerikában a Genfi Szalonnal egy időben zajló New Yorki Autószalon lesz látható.

Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei