Nőttek a Hyundai eladásai novemberben


A Hyundai Motor több mint 450 ezer új autót értékesített idén novemberben, az élénk keresletnek köszönhetően a márka összes fontosabb piacán növelni tudta eredményeit.

Dél-Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor összesen 451 838 autót gyártott idén novemberben, ami 4,9 százalékkal haladja meg az előző év novemberének eredményeit. Ezen belül Dél-Koreában is 16,9 százalékkal tudta növelni eladásait, így 65 166 új autót helyezett forgalomba hazai piacán. A vállalat külföldi piacain 386 672 jármű kelt el, amely 3,1 százalékos növekedésnek felel meg.   


A Hyundai az idei évben november végéig összesen 4 448 969 autót készített. Ez a szám 0,9 százalékkal elmarad a vállalat tavalyi eredményének, ugyanakkor stabil teljesítményt mutat a márka olyan kulcsfontosságú exportpiacain, mint az USA, Kína és India. Az ezen országokban működő gyárak szállításai mind növekedést mutatnak: az Egyesült Államokban 4,5, Kínában 11,2, míg Indiában 5,9 százalékkal több autó készült, mint tavaly ilyenkor.  

„Miközben az autóipart körülvevő gazdasági bizonytalanságok egy ideig még jelen lesznek, a piaci változásokra válaszul egy sor új termék bemutatásával fokoztuk versenyképességünket és legerősebb piacainkra fordítottuk figyelmünket azért, hogy a jövőbeli növekedésünket biztosítsuk” – mondta a Hyundai Motor szóvivője.   


A Hyundai Motor külföldi üzemeinek termelése az előző év azonos hónapjához képest 10,7 százalékkal nőtt november során. Ezen belül a legnagyobb növekedést a cseh üzem érte el, amelyben a vadonatúj Tucson iránti hatalmas érdeklődésnek, illetve a megújult i30 és ix20 modellek folyamatos keresletének köszönhetően a tavalynál 19 százalékkal több autó készült el.

Második helyen áll a Hyundai kínai leányvállalata, ahol a korábbi keresletcsökkenést a kormány 1 600 köbcentiméter lökettérfogatú autókra kivetett adóinak mérséklése miatt ismét növekedés követhette, így októberről novemberre 10 százalékkal több autó készülhetett, az idei november termelése pedig 11,2 százalékkal haladja meg a tavaly novemberi teljesítést. Kínában folyamatos a kereslet a helyben készülő ix25, Mistra és Langdong modellek iránt.    


Kínától csak kissé maradt el a Hyundai oroszországi üzemének teljesítménye, amely 9,7 százalékkal haladja meg a tavaly novemberi értéket. A márka szentpétervári üzemében készülő Solaris iránti hatalmas kereslet mellett az Elantra modell sikeressége is hozzájárul t a pozitív eredményhez.

Törökország egymás után már második hónapja teljesíti túl elmúlt éves eredményeit. A Hyundai i10 és i20 kisautói iránti stabil kereslet segítségével októberben 35,3 százalékkal, míg novemberben 7 százalékkal több autó készült, mint tavaly ugyanekkor.


Októberhez képest 19,4 százalékkal, míg tavaly novemberhez viszonyítva 6,2 százalékkal több autó készült a Hyundai brazil üzemegységében, ami a nehéz gazdasági és piaci körülmények közepette a HB20 nemrég bemutatott modellfrissítésének is köszönhető.  

Indiában főként a Creta modell népszerűségének, az Elite i20 iránti hatalmas érdeklődésnek, illetve az i10 visszanyert értékesítési pozíciójának köszönhetően 5,9 százalékos növekedést könyvelhettek el.  


Legkevésbé a Hyundai amerikai üzemegysége bővült, ám azt hozzá kell tenni, hogy az alabamai gyáregység már így is kapacitásának csúcsán termel, így a 4,5 százalékos bővülés komoly eredménynek számít. A piacon jól szerepelnek a Hyundai Motor terepjáró modelljei, így a Tucson és a Santa Fe magas eladási darabszámokat produkál, ami mellett a november végi Black Friday akciói is hozzájárultak a bővüléshez.   

Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei