Regeneratív féket fejlesztett a Hyundai


A Hyundaihoz tartozó Mobis bejelentette, hogy kifejlesztette vadonatúj regeneratív fékrendszerét, amelyet elsősorban hibrid és elektromos modellekben használnak majd.

Dél-Korea legnagyobb autóalkatrész-gyártója, a Hyundai Mobis sikeresen kifejlesztette saját, „Integrált Mobis Elektromos Fék” (iMEB) regeneratív fékrendszerét, amelyet a jövőben a Hyundai hibrid és elektromos modelljeibe kívánnak beépíteni. A rendszer a kinetikus energia visszatöltésére épül, vagyis az autó mozgási energiáját alakítja vissza elektromossággá minden olyan alkalommal, amikor a vezető a fékpedálra lép, aki ezzel gyakorlatilag visszatölti az autó akkumulátorait.     

Az alkatrészgyártó vállalat szerint a hagyományos fékrendszerekhez viszonyítva ezzel az új megoldással az energiaveszteség közel 70 százalékát lehet visszanyerni. A kizárólag belsőégésű motorokkal felszerelt autókhoz képest a hibridek ezzel az új fékrendszerrel akár 40 százalékkal tudják növelni hatótávjukat.

A most használatos regeneratív fékrendszerben a nyomás tápegysége azt az energiát erősíti fel, amelyet a vezető fejt ki a fékpedálra lépve, míg a nyomásszabályozó kiszámítja és kontrolálja, mekkora fékerőt szükséges juttatni az egyes kerekekhez. Amíg a meglévő regeneratív fékrendszerekben a nyomás tápegysége elkülönül a nyomásszabályozótól, addig a Hyundai Mobis iMEB rendszerében sikerült ezt a két egységet egy elektromos egységgé integrálni, amellyel a termelési költséget és a modul tömegét 30 százalékkal tudták csökkenteni.   


„A Continental német autóalkatrész-gyártó volt a világon az első és eddig egyetlen olyan vállalat, amely regeneratív fékrendszert fejlesztett ki. Mi vagyunk a világ második olyan vállalata, amelynek sikerült kidolgoznunk a saját rendszerünket. Ezzel kapcsolatban összesen 109 szabadalmat nyújtottunk be Dél-Koreában és azon kívül is” – áll a Hyundai Mobis közleményében.

A Hyundai Mobis viszonylag későn kapcsolódott be a fékrendszerek fejlesztésébe, ám ezzel együtt sikerült összes konkurensénél előbb kifejlesztenie a környezetbarát autók egyik alapvető technológiáját. A Mobis abban bízik, hogy az új iMEB rendszerét nemcsak a Hyundai csoporthoz tartozó modellekbe építhetik majd be, de a rendszer iránt más autógyártók is érdeklődhetnek majd.   

„A környezetbarát járművekhez kifejelsztett igen magas hozzáadott értékkel rendelkező autóalkatrészek piaca a jövő gazdaságának egyik legjelentősebb motorja lesz” – mondja Seung-gyun Jeong, a Hyundai Mobis fejlesztési részlegének vezetője. „A továbbiakban is erősítjük kutatás-fejlesztési befektetéseinket annak érdekében, hogy olyan kulcsfontosságú részegységeket fejlesszünk a jövő környezetbarát autóihoz, mint amilyen az iMEB.”

Eközben a Hyundai Mobis olyan különböző modulokat fejleszt a környezetbarát autókhoz, mint a kerékagymotor, vagy a kisfeszültségű hibridrendszer. A Hyundai Mobis a jövőben ezen környezetbarát technológiák értékesítési tevékenységét is fejleszti annak érdekében, hogy ezen a területen is piacvezető pozíciót érjen el.

Forrás: koreaittimes.combusinesswire.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei