Elkészült a Hyundai új hibridje


A Hyundai vadonatúj hibridje kívül ugyan még vastag álcát visel, belül az azonban már egyértelmű, hogy az autó készen áll a bemutatóra.

A Hyundai önálló hibridmodelljéről már az év elején megjelentek az első kémfotók, később pedig már a belső térről is készültek felvételek. Ezek azonban még egy erősen félkész megoldást mutattak meg, ahol hiányzott például a végleges autóba kerülő multimédiás rendszer, kapcsolók helyett vezetékek lógtak ki a műszerfalból.


Most azonban egészen más képet mutatott az új autó belső kialakítása. A műszerfal már szinte teljesen olyan, mintha egy szériaautóból származna, minden olyan eszköz és berendezés megvan benne, ami alapján kijelenthető, egy végleges autó futja éppen utolsó köreit.


Ahogyan már korábban is megállapíthattuk, a műszerpult összképe – különösen a Hyundai frissebb termékeihez viszonyítva – nem kifejezetten izgalmas, de megvan rajta mindaz, amit ma egy autótól elvárhatunk. A központi részen egy érintőképernyős multimédiás fejegység látható, amelyen a navigáción túl minden bizonnyal meg lehet majd jeleníteni a hibridüzem fontosabb paramétereit is. Ezt fogják körbe a levegőbeömlők, amelyek alatt szabvány kapcsolósor és a klímaközpont kezelői kaptak helyet.  


A külső formatervet ugyan még mindig homály fedi, ám a belső hangulat alapján itt sem számíthatunk olyan hatalmas formai játékokra, mint a legújabb Toyota Priusnál, de ez talán nem is olyan nagy baj. Mivel az új hibrid az Elantra padlólemezére épül, várhatóan annak első kiképzését örökli majd meg, legalábbis erre utal a gyanúsan hasonló függőleges LED nappali menetfénysor.  


A Hyundai vadonatúj hibridjét egyes források szerint januárban mutatják be, míg máshol a bemutatás időpontjaként még az idei év decemberét emlegetik.

Forrás: carscoops.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei