Csúcson a Hyundai hazai hibrideladásai


Iparági források szerint soha annyi hibridet nem adott el a Hyundai Motor, mint idén január és október között, amikor 20 százalékkal több hibrid kelt el, mint egy évvel korábban.

A Hyundai Motor összesen 17 747 darab Sonata Hybrid, Plug-in Hybrid és Grandeur Hybrid modellt értékesített az idei év első tíz hónapjában. Ez 20,4 százalékkal haladja meg a tavalyi év január és október közötti értékesítési eredményeit, amely annak idején szintén rekordnak számított.


Dél-Korea legnagyobb autógyártójának legrosszabb hónapja szeptember volt, de akkor is 1 234 darab hibrid modell kelt el a hazai piacon. Ezt követően októberben, részben a Volkswagen dízelautói körül kitört botránynak is köszönhetően, az eladások ismét emelkedtek, így októberben már 1 487 hibrid Sonata és Grandeur kerül Dél-Korea útjaira.  

A Hyundai mellett a Toyota hibrideladásai is emelkedésnek indultak, az idei év első 10 hónapjában 6 743 Toyota és Lexus hibrid kelt el Koreában, ami 23,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi időszak eredményeit. Ezzel az eredményével a Toyota 1 600 darabbal megelőzte Korea második legnagyobb hibridgyártója, a Kia Motors eladásait is.


A két márka emelkedő hibrideladásainak köszönhetően a hibridautók szegmensében október végéig összesen 30 159 jármű talált gazdára, amely 6,7 százalékos bővülésnek felel meg.  „A Volkswagent érintő dízelbotrány miatt az importált dízelmodellek iránti negatív előítéletek egy ideig biztosan fennmaradnak. Emellett a hazai és külföldi gyártók a jövőben egymás után mutatják be hibridmodelljeiket, így a hibridautók piaca fokozottan növekedni fog” – mondja egy iparági elemző.

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei