A húszéves indiai Hyundai nagy pillanatai


Húsz év nagy idő egy autógyár életében, főleg egy olyan országban, mint India, amely hatalmasat fejlődött az elmúlt időszakban és ez a fejlődés a gyár fordulópontjain is jól látszik.

Éppen húsz éve, 1996 májusában alakult meg a Hyundai indiai szervezete, vagyis akkor, amikor a Maruti Suzuki szinte egyeduralkodóként uralta a piacot olcsó, helyben gyártott modelljeivel. Ebbe a környezetbe csöppent bele a Hyundai az 1998-ban bemutatott Santroval, amely a nagy kalkuttai áradások, illetve a Hyundai mérnökeinek azonnali segítsége után vált igazán népszerűvé.

A kalkuttai áradások után ugyanis rengeteg vízkáros autó maradt az utak szélén, a Hyundai azonban nem hátrált meg, hanem hatalmas mennyiségű pótalkatrészt rendeltek Koreából, ahonnan egy külön mérnökcsapat is érkezett. Ennek nyomán a Santrok pillanatok alatt ismét ellepték az utakat, megalapozva ezzel a modell és a vállalat hírnevét is. 2000. januárjában a Santro immár megelőzte az addig verhetetlennek számító Maruti Zent, és még ugyanebben az évben, novemberben elkészült a 150 ezredik példány is.  


A számtalan variációban, szervokormánnyal és jutányos árral kínált kisautó, valamint 2003-ban megjelent Xing utódja aztán hosszú távú sikert hozott a márkának, a gyár pedig nemcsak Indiában, de Atos és Atos Prime néven exportra is készítette a kisautót. Még a gyártás utolsó évében, 2014-ben is közel 30 ezer darabot vásároltak belőle leginkább taxinak, ám ez sem menthette meg az öregedő kisautót a modernebb versenytársakkal szemben.    

A Santro bemutatkozásával egy időben forrt össze az indiai Hyundai neve Bollywood egyik legnagyobb színészének, Shah Rukh Khan nevével. A mai sztár akkor feltörekvő ifjú színészként vállalta el a Hyundai reklámarcának szerepét és nem is gondolta volna, hogy 18 évvel később még mindig a márka kötelékében ünnepli azt.  


„Fiatal voltam és a sikerben reménykedtem, amikor rábólintottam a Hyundai Santro első reklámfilmjére. Éppen ezért közösnek érzem a Santro és saját sikereimet” – mondta Khan, aki azt is elmondta, tanúja volt annak, a Santro hogyan tudja motorizálni az indiai emberek életét, ezért az akkor még csecsemő, mára fiatal felnőtté érett fia is Santroval fog megtanulni vezetni.   

A siker azonban nehézségeket is hozott magával, a Hyundai ugyanis hamarosan képtelen volt elegendő autót gyártani a megnövekedett kereslethez. Az autógyártó azonban villámgyorsan reagált és 2008 februárjában megkezdte működését a Hyundai Motor India második üzemegysége.


Az új gyárban évente újabb 300 ezer autó készülhetett, így a teljes kapacitás már ennek duplájára, 600 ezerre emelkedhetett. Jelenleg a gyártási eljárások módosításának köszönhetően évente mintegy 650 ezer új Hyundai készül. Emellett a Hyundai az indiai Hyderabadban egy saját kutató-fejlesztő központot is létrehozott, ahol a Hyundai kifejezetten az indiai vásárlók igényeire szabott modelleket tud fejleszteni.

A Hyundai indiai stratégiájának részeként fogalmazódott meg, hogy India második legnagyobb autógyártójává kíván válni. Ezt a célt a kiterjedt kereskedelmi és szervizhálózat is támogatta, így a márka növekedését és bővülését 449 márkakereskedés és több mint 1 150 szervizpont szolgálja jelenleg.   

A Hyundai sikeresen tudta globális exportbázissá tenni a HMIL gyárait, ahonnan jelenleg nagyjából 92 afrikai, közel-keleti. latin-amerikai, Ázsia-óceániai országok, valamint Ausztrália részére is készítik autóikat. Ezzel a Hyundai indiai gyára az utóbbi tíz évben folyamatosan az ország legnagyobb exportőre, megelőzve a nagy rivális Marutit is.   


A Hyundai korszerű termékei nemcsak a vásárlók, de a szakma elismerését is elnyerték, így a vállalat az egyetlen olyan autógyártó, amely összesen négy alkalommal nyerte el az Indiai Év Autója kitüntető címet.  A Hyundai először 2008-ban, az új i10 modellel nyerte el a címet, amit 2014-ben a Grand i10, 2015-ben az Elite i20, valamint 2016-ban a Creta követett, vagyis az elmúlt három évben a Hyundai termékei kapták az elismerést.    

Forrás: cardekho.comthehindubusinessline.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei